Vettel: A középmezőnyben való versenyzés nem az, amiért itt vagyok

Sebastian Vettel szerint a középmezőnyben való versenyzés „egyszerűen nem ugyanaz az érzés“, mint az élen menni és nem ezért van a Forma–1-ben.

Sebastian Vettel, Aston Martin

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Miután egy évtizedig rendszeresen győzelmekért és dobogós helyekért küzdött, a németnek ritkán sikerült hasonlót átélnie, mióta a 2021-es szezon előtt az Aston Martinhoz csatlakozott. Ehelyett az idén a hatodik leggyorsabb autóval általában a középmezőny csatáiban vett részt, a legjobb esetben is a top 10 alsó pozícióiért folytatott küzdelemben.

Bevallása szerint ez nem annyira élvezetes számára és nem ezért versenyez még mindig az F1-ben. „Az elégedettség, amikor áthaladsz a célvonalon, már nem ugyanaz az érzés. Ha egyszer megnyersz egy versenyt, vagy dobogóra állsz, utána a szurkolók hatalmas lökést adnak neked és bizonyos értelemben megerősítenek“ - mondta a Sky Sportsnak.

"Most pedig versenyzel és a nyolcadik, vagy tizedik helyen végzel és úgy érzed, hogy igazán jó versenyt futottál, nem hibáztál, de nem igazán ezért vagyok itt. Talán el voltam kényeztetve, megszoktam, hogy nyerek és az élen vagyok“ - mondta a négyszeres világbajnok.

Még több F1 hír:

Ha minden a tervek szerint alakul, Vettel már nem sokáig fog a középmezőnyben versenyezni, az Aston Martin célja, hogy a következő néhány szezonban győzelmekért és címekért szálljon harcba.

A jövőre életbe lépő, széleskörű szabályváltozások lehetőséget adnak nekik arra, hogy csökkentsék a lemaradásukat az élmezőnyhöz képest, de ugyanez vonatkozik a rajtrács összes többi csapatára is. Ennek ellenére a négyszeres világbajnok optimista, és azt mondja, nem bánta meg, hogy a brit alakulathoz csatlakozott pályafutása valószínűleg utolsó éveire.

"Lawrence nagyon komolyan gondolja, a csapat pedig jó úton halad. Minden, ami történik, nagyon-nagyon ígéretes. A pontos tervet meghatározni mindig nehéz, mert mindenki ugyanazt terveli ki - mindannyian vissza akarnak térni a győztes útra, legyen az a McLaren, az Alpine, vagy a Ferrari“ - zárta gondolatait Vettel.

Hamilton kezd kifogyni az időből – így reagált a világ a Mexikói Nagydíjra 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas és Hamilton maguk mögött tudták volna tartani Verstappent
Következő cikk Ezért emlékeztette Schumacherre Brawnt Verstappen előzése

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország