Vettel: "A Forma-1-nek szüksége van Németországra"

Sebastian Vettel szerint azért található manapság olyan kevés német pilóta a tehetségek között, mert túlságosan drága lett az országban elkezdeni a versenyzést, illetve elmondta: arra számít, a Forma 1 visszatér még Németországba.

Sebastian Vettel, Ferrari, walks the track

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

A mai nap jelentette be a Renault csapata, hogy az év végén megválnak Nico Hülkenbergtől, és a Mercedestől búcsúzó Esteban Ocont szerződtetik a helyére. Bár a német versenyzőnek a Haasnál is van esélye, és az sem zárható ki, hogy a Red Bull kötelékében kössön ki, előfordulhat, hogy ülés nélkül marad a következő szezonra, ami azt jelentené, hogy Sebastian Vettel, a Ferrari pilótája maradna az egyetlen versenyző Németországból – erre nagyon rég volt példa utoljára, és meg is kérdezték a négyszeres világbajnokot arról, mi lehet az oka ennek a helyzetnek:

„Nico ugyanannyi idős, mint én, együtt kezdtünk go-kartozni, és első sorban én azért remélem, hogy talál magának helyet jövőre. Ez hosszú válasz lesz. A mi sportágunk a legjobb a világon, de mindig is nagyon drága volt, az utóbbi időben már annyira, hogy az átlagember gyereke nem is tudja elkezdeni fiatalon. Hogy miért? Ebbe nem akarok belemenni, mert sose fejezném be.”

Még több F1 hír:

„A német bajnokságok nagyon erősek, remek az infrastruktúra, és nagyon jó pályáink is vannak. De ma már főleg külföldiek köröznek rajtuk, mert már túl drága a németeknek. Kicsit úri muri lett a dolog. Annak idején mi még Schumacher első vb-címe idején kezdtük el szerintem több, mint százan. Ekkor ért el német először igazán jó eredményt az F1-ben, és emiatt elég komoly volt a hype.”

„Azonban ahogy drágább lett belekezdeni az autóversenyzésbe, a hype is elült. A tehetségeink megvannak, de nem tudnak kibontakozni. Ma is ugyanolyan népszerű a sport nálunk, ma is több százan szerepelnek ilyen-olyan bajnokságokban, de kevés köztük a német. Sokan voltunk az F1-ben egy időben, de elkezdett csökkenni a számunk, nagy kár lenne, ha ez így folytatódna.”

A Ferrari versenyzőjét arról is megkérdezték, mit kellene tenni ahhoz, hogy a Német Nagydíj, amely nagy valószínűséggel búcsút int az F1-nek, visszakerüljön a naptárba:

„Nem tudom, talán semmit. Talán a jövő év, vagy a távolabbi jövő bizonyítja, hogy a Forma-1-nek szüksége van Németországra, és újra megkeresik őket. Nem veszíthet el a sorozat ilyen nagy történelemmel rendelkező pályákat, mint Silverstone, Monza, vagy Hockenheim, nagyon nagy kár ezért. Persze valószínűleg pénzkérdés az egész.”

Charles Leclerc, Ferrari SF90, leads Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Charles Leclerc, Ferrari SF90, leads Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Fotó készítője: Zak Mauger / LAT Images

„Ahogy mondtam, nem hiszem, hogy bármit kell tenni, csak észrevenni, hogy szükségünk van erre a nagydíjra. Én legalábbis remélem, hogy ez történik. Addig biztosan szegényebbek leszünk. Remélem, hogy az új helyen rendezett futamok legalább olyan jók lesznek, legalább annyi nézővel, mint a németek, de ebben én nem vagyok biztos.”


Motorsport.com egy nagyon látványos 3D-s animációt készített a Forma-1 elképzelt 2021-es autójáról, felhasználván benne az eredeti terveket is. Egy igazi technikai csemege a rajongóknak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Megható: együtt a rajtrácson az F1-es, az F2-es és az F3-as stáb
Következő cikk Újabb motorcsere az Alfa Romeónál, a Mercedes visszavesz a motorerőből

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország