Vettel: A Forma-1 akár meg is szűnhet a következő 10 évben!
Az Aston Martin-pilóta Sebastian Vettel úgy gondolja, hogy a formulaautózás királykategóriájának többet kellene tennie a környezetvédelemért, máskülönben meg is szűnhet.
A Forma-1 népszerűsége az utóbbi időben felfelé ível, azonban a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel szerint lépnie kell a száguldó cirkusznak, ha nem akar megszűnni a következő 10 évben.
A német versenyző szerint nagyobb figyelmet kellene fordítania az F1-nek a környezetvédelemre – erről az új versenynaptár kapcsán beszélt, amelyet rajta kívül is sokan kritizáltak:
„Nem a pénzügyi érdekeknek kellene dominálniuk, amikor megalkotod a versenynaptárat. Nem kellene keletről nyugatra vagy északról délre repülnünk – ott kellene folytatódnia a naptárnak, ami az adott hétvégéhez legközelebb eső helyszín.”
„De már az is nagy különbséget jelenthetne, ha a lelátókon és a paddockban betiltanánk a műanyagot. Természetesen ez nem menti meg a világot, de ha a Forma-1 nem alkalmazkodik a környezeti problémákhoz, akkor lemaradhat vagy akár meg is szűnhet a következő 10 évben – még akkor is, ha a nézőszám nő.”
„Az idő telik, de a Forma-1-ben mégis az az érzésem, mintha megállt volna az idő. Ez a sport gyors és progresszív számos tekintetben, például a technológia és innováció terén. Mégis amikor ötletekről van szó, nem mi mutatjuk az utat a többieknek” – mondta a Tages Anzeigernek.
Az Andretti oldalán szállna be egy nagy autógyártó az F1-be! - sajtóhír
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.