BRÉKING

Vettel: „A Ferrari még mindig nincs elég közel a Mercedeshez”

Tiszta versenyhétvége ide, vagy oda, a Ferrari továbbra sem tart ott, ahol szeretne, de talán vasárnap választ kapunk pár kérdésre.

Az olasz csapat idén eddig egy alkalommal sem tudott tiszta versenyhétvégét zárni, amit Nico Rosberg a Mercedesszel maximálisan kihasznált és mindhárom versenyt megnyerte.

Egyre több olyan hír jelenik meg a sajtóban, miszerint a németek csak szórakoznak a Ferrarival, és a Red Bull lassan lelépi őket, ami maga lenne a szégyen.

Sebastian Vettel egyelőre nem gondol erre, és bízik a fejlődésben, amire szükségük is lesz, látván a Mercedes és a Red Bull teljesítményét.

„Az első három futamon nem értük el a céljainkat, míg Nico hozzánk képest minden lehetőséget kihasznált és a maximális pontot szerezte meg. Nem tudjuk, hogy mennyire vagyunk közel hozzájuk, vagy sem.”

„Arra kell törekednünk, hogy ezen a hétvégén minden gond nélkül menjen, és csak azután lesz tiszta képünk arról, hogy hol állunk a Mercedeshez képest. Ugyanakkor tudjuk, hogy még mindig nem vagyunk elég közel hozzájuk, mint azt szeretnénk. Vasárnap sok kérdésre választ kaphatunk és bízom a fejlődésben.”

„Tavaly a második helyen fejeztük be a bajnokságot a csapattal, de idén még előrébb végeznénk, ami a bajnoki címet jelentené. Ez nem lesz könnyű, és noha a nyomás állandó, hiszünk abban, hogy sikerülhet. Bizonyos okok miatt elszórtunk pár fontos pontot az első versenyeken, de ez már a múlt.”

„Bár a szezonunk nem úgy indult, mint szerettük volna, meggyőződésem, hogy jobb helyzetben vagyunk, mint 2015-ben, és mint már azt többször is elmondtam, elégedettek vagyunk az autóval. Azon kell lennünk, hogy mindent a helyére rakjunk, és ha ez megvan, akkor egy kis szerencsével nagyon gyorsan odaérhetünk az élre.”

„Egyelőre nem tiszta a kép, már csak Lewis miatt sem, akinek nem volt sok jó versenye. Tudtuk, hogy a Mercedes gyors, így Nico első helye nem meglepetés, de látható, hogy Lewis milyen hullámvölgyben van. Ezt jobban is kihasználhattuk volna.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen nem tulajdonít nagy jelentőséget a Ferrari hétvégi fejlesztéseinek!
Következő cikk Ricciardo: Egyre valószínűbb, hogy a Red Bull a Renault-val folytatja 2016 után is!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország