Forma-1 2017

Vettel: A Ferrari jobb, mint tavaly

A Ferrari idén egyetlen futamot sem nyert, és dobogón sem állt olyan nagyon sokszor - sokak szerint csalódást keltő szezon volt. Ennek némileg ellentmond a csapat világbajnoka, Sebastian Vettel véleménye, aki szerint jobbak, mint tavaly.

Nem futott jó szezont a Ferrari. Míg tavaly három futamgyőzelem is összejött Sebastian Vettelnek, addig idén ő és csapattársa, a mezőny nagy öregje, a finn Kimi Räikkönen mindössze dobogós helyezéseket tudnak felmutatni. Hiába van ezekből tíz, alighanem mindet elcserélnék egy futamgyőzelemre, illetve ha közelebb lehetnének az idén is domináns teljesítményt nyújtó, mindkét vb-címet megszerző Mercedeshez.

A Forma-1 hivatalos weboldala Sebastian Vettelt kérdezte az idei szezonról és a jövő évi várakozásokról. A német meglepően pozitívan látja az istálló helyzetét. Reméli, hogy szépen tudják búcsúztatni az idei évet.

Sebastian, elég vegyes szezonja volt idén a Ferrarinak. Minek kell történnie ahhoz, hogy mosolyogva tudj búcsút inteni 2016-nak?

Nehéz ezt megmondani, mert a győzelem például még mindig hiányzik! Ha ez összejönne vasárnap, nos igen, az mosolyt csalna az arcomra.  De az álmodozás soha nem vezet eredményre a Forma-1-ben, szóval ha úgy jövünk el Abu-Dzabiból, hogy mindent megtettünk, akkor felemelt fejjel fejezhetjük be a szezont. Még akkor is, ha a győzelem esetleg nem is jön össze.

A jövő évi szabályok lehetőséget vagy fenyegetést jelentenek?

Mindkettőt! De mindannyiunknak. Elképzelhető, hogy jövőre még kevesebb esélye lesz azoknak, akik hátrébb vannak, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy ha az erőviszonyok maradnak is, a különbségek általában kisebbek lesznek egy ilyen változás után.

Számít neked, hogy negyedik vagy ötödik leszel idén? Max Verstappen, aki csak öt ponttal van mögötted, azt mondta, neki mindegy, mert neki csak a győzelem számít.

Persze, hogy számít!

Ehhez a dolgoknak jól kell alakulniuk vasárnap...Magabiztos vagy a mai teljesítmény után?

A kora délutáni első szabadedzésen sokkal kényelmesebben éreztem magam az autóban, és mivel a verseny is nagyjából ilyenkor lesz, úgy gondolom, a körülmények segíthetnek nekünk. A hosszú etapok talán nem olyan jók, mint amilyenre számítottunk, de az volt így is az érzésem, hogy versenyképesek lehetünk.

Négyszeres világbajnok vagy, akarsz még újabbat nyerni?

Ez csak vicc, ugye? Mindannyian azért vagyunk itt, hogy világbajnokok legyünk, és az sem számít, mennyit nyertünk már esetleg korábban. Minden e körül forog! Persze, az első vb-cím különleges volt, akkor megmutattam magamnak, hogy képes vagyok rá. A többinél már nyugodtabb voltam, de az ambíció mindig megvolt és meg is van újabb címekre.

Mit gondolsz, ki lesz a világbajnok holnap?

Mindenképp kiderül! De a Ferrari célja nem az, hogy azon agyaljon, ki nyeri a vb-címet, hanem hogy a riválisoktól függetlenül a lehető legjobb legyen ezen a hétvégén.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Sebastian Vettel
Csapatok Ferrari
Cikk típusa Interjú
Címke ferrari, kimi raikkonen, sebastian vettel
Topic Forma-1 2017