Vettel: a felhők fölött vagyok most

Sebastian Vettel fantasztikus teljesítménnyel megszerezte az első dobogós helyezését a 2021-es szezonban, miután Max Verstappen és Lewis Hamilton kiesését követően a 4. helyét egy 2. helyre váltotta.

Sebastian Vettel, Aston Martin AMR21

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Sebastian Vettel a 11. helyről rajtolhatott el a 2021-es Forma-1-es Azeri Nagydíjon, miután a szombati időmérőn 29 ezreddel maradt le a Q3-ról úgy, hogy be sem tudta fejezni a piros zászló miatt a második mért körét.

A versenyen annak ellenére, hogy az alávágás nagyon erős stratégiának bizonyult, Vettel meglepően hosszú, 18 körös első etapot teljesített a lágyakon, és sokáig vezette is a versenyt. A jó tempójával sikerült visszajönnie a 7. helyre a kiállását követően, majd a Lance Stroll kiesése okozta biztonsági autós fázist követően megelőzte Gaslyt és Leclerc-t is a fiatalabb gumijaival.

Még több F1 hír:

„Sokat jelent ez az eredmény! Nagyon keményen kezdődött a szezonunk, de remek versenyünk volt, és ami a legfontosabb, hogy jó volt az autó” – értékelt boldogan Vettel a versenyt követően. „Jól sikerült a rajtom így egyből javítottam egy pár helyet, majd pedig tudtam kímélni a gumikat, amikor mindenki kiment kereket cserélni.”

„Nagyon jó tempóm volt, és sikerült legalább Jukit megelőznöm a mögévágással, majd az újraindítás (safety car Stroll kiesése után) is jól jött nekem, ott is nyertem két pozíciót. Frissebb gumikon voltam, ami valószínűleg segített abban, hogy felmelegítsem őket.”

„Fantasztikus nap volt, a felhők fölött vagyok most. Nem számítottunk ilyen eredményre. Ugyanakkor már pénteken is, hiába nem voltunk sehol, már akkor jónak érződött az autó. A tegnapi nap nem jött ki jól, de így a mai eredmény még édesebb volt.”

Vettel azt is elmondta, hogy a 11. helye, és azzal a szabad gumiválasztása nem sokat számított volna, ha nem lett volna ilyen jó a tempója.

„Persze mindig jó lenne előrébbről rajtolni. Az új gumik azért nem ártottak, így tudtunk sokáig kint maradni. Ugyanakkor nagyon jól kezeltük a gumikat, és a kulcs az autó tempója volt. Nagyon jól éreztem magamat a kocsiban, és ez kellett ahhoz, hogy előrébb léphessünk a verseny alatt.”

Verstappen a futam végén esett ki, Hamilton is a pontokon kívül, Perez nyert Vettel előtt!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Perez: Közel voltunk a verseny feladásához...
Következő cikk Horner: csak reménykedni tudtunk, hogy kitart a hidraulika Perez autójában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország