Régóta dédelgetett ötlettől fosztotta meg Vettelt a 23 futamos naptár

Sebastian Vettel a DTM vezetőjével, Gerhard Bergerrel beszélt egy esetleges dupla szerepvállalásról 2021-ben, ezt az álmot azonban minden bizonnyal szétzúzta az F1 nemrég bejelentett 23 futamos versenynaptára.

Régóta dédelgetett ötlettől fosztotta meg Vettelt a 23 futamos naptár

Vettel, aki jövőre az Aston Martinhoz csatlakozik a Ferraritól, kifejtette, hogy az F1-en kívül is szeretné megtapasztalni a versenyzés élményét, de anélkül, hogy teljesen elhagyná a sportágat.

A német túraautó-bajnokság, amely jövőre már teljesen más szabályokkal, a GT Pro reguláit átvéve fog versenyezni, elég komolyan érdekli a négyszeres világbajnokot. Bár „nosztalgikusnak” írta le saját magát, Vettel azért felismerte a céljaiban rejlő korlátokat.

Még több F1 hír:

A Bergerrel folytatott beszélgetéseiről a következőt mondta: „Szóba került közöttünk, hogy a múltban a pilóták sok mást is csináltak a Forma–1-en kívül, ez azonban már réges-régen történt, és nem hiszem, hogy vissza lehetne térni hozzá.”

„Jó lenne különböző autókat vezetni és különböző kihívásokkal szembesülni, de a 23 futamos naptár miatt ez elég nehéz is lenne, mivel már így is lefedi a hétvégék felét, szóval ki lehet számolni a többit.”

Vettelnek talán arra még így is lenne lehetősége, hogy egy egyszeri beugrást hajtson végre a bajnokságban, mint ahogyan azt Fernando Alonso is tette az Indy 500-zal, miközben még a McLaren pilótája volt.

 

A német emellett azt is megerősítette, hogy a korábbi F1-vezér, Bernie Ecclestone valóban segített neki tető alá hozni az Aston Martinnal a megállapodást. Arról pletykáltak, hogy Ecclestone beszélt Lawrence Stroll-lal, miután kiderült, hogy Vettel akár távozhat is a sorozatból.

„Az igaz, hogy mindkettejükkel beszélek” – utalt Bergerre és Ecclestone-ra. „És hiszik vagy sem, de más emberekkel is szoktam. Barátoknak tekintem őket, és olyan embereknek, akiket szívesen meghallgatok és akiktől tanácsot is kérek. Ezekről már beszéltem korábban.”

Amikor viccesen megkérdezték tőle, hogy Ecclestone-nak esetleg fizetnie kellett-e valamiért, Vettel a már tőle megszokott szellemes választ adta. „Nem kérnék közvetítői díjat egy 90 éves embertől. Nem hinném, hogy megengedheti magának.”

Vettel elismerte: Leclerc jobb nála idén

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Sir Lewis Hamilton – Norris szerint megérdemelné
Előző cikk

Sir Lewis Hamilton – Norris szerint megérdemelné

Következő cikk

Ricciardo szerint a Renault megtanulta a leckét

Ricciardo szerint a Renault megtanulta a leckét
Hozzászólások betöltése