Vettel a dobogón, Raikkönen saját maga taktikázta el a versenyét Silverstone-ban, nem a Ferrari

Vettel a dobogón, Raikkönen saját maga taktikázta el a versenyét Silverstone-ban, nem a Ferrari

Sebastian Vettel egy nagy hajrát futván kihasználta az esős körülményeket Silverstone-ban, és felállhatott a dobogó legalsó fokára.

A négyszeres világbajnok egy kisebb kihagyást követően újra felállhatott a dobogóra, ami sok pontot hozott számára, miközben egyre inkább leszakítja magáról a finn csapattársát.

„Igen, az eső nélkül nem lennénk a dobogón, ez biztos. Leszegett fejjel mentünk végig, elég türelmesek voltunk, amíg tisztességesen elkezdett esni; ez Anglia, most meg kisütött a nap!”

„Megfelelően döntöttünk, jókor jöttünk ki, remek munkát végeztek a rádióban is a csapatnál. Köszönöm mindenkinek, a rajongóknak is!”

Eleinte úgy tűnt, hogy a Ferrari rossz taktikai döntése volt az, hogy Kimi Räikkönen idő előtt állt ki a bokszba a köztes gumikért, de a leintés után kiderült, a finn „Jégember” hibázott.

Räikkönen után a Ferrari csapatfőnöke is megerősítette azt, hogy a versenyző döntése volt a korai kiállás. Maurizio Arrivabene egyértelművé tette, Räikkönen akart kiállni, miközben ők azt tanácsolták neki, hogy maradjon kint. 2007 bajnoka azonban ezt nem fogadta el.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Kimi Raikkonen , Sebastian Vettel
Cikk típusa BRÉKING