Vettel a bizalom fontosságáról beszélt

Az elmúlt két év nagyon kemény időszak volt Sebastian Vettel számára. A négyszeres világbajnok nem mindig érezte úgy, hogy a csapat teljes mellszélességgel mögötte áll, ráadásul fiatal csapattársa is rendre jobb teljesítményt nyújtott nála.

Vettel a bizalom fontosságáról beszélt

Különösen a 2019-es szezon volt kiábrándító Sebastian Vettelnek, aki többször is hangot adott nemtetszésének, hogy Leclerc nem tartotta be a megállapodásokat, melyeket a csapattal kötöttek. A világbajnok és a Ferrari kapcsolatát aztán végleg beárnyékolta  Mattia Binotto hívása, aki telefonon keresztül közölte vele a menesztésének hírét.

„A bizalom rendkívül fontos” – jelentette ki Vettel a Frankfurter Rundschau kérdésére. „Azért is fontos, mert közösen akartok sikereket elérni, nem pedig egyedül, szóval a bizalom adja a kapcsolat alapját. A bizalmatlanság nagyon könnyen távol taszíthat egymástól az úton, melyen közösen haladunk.”

Még több F1 hír:

Vettel nemcsak a csapattal való együttműködés fontosságáról beszélt, hanem az autó vezethetőségéről is szót ejtett, mely az idei szezonban óriási kihívás elé állította.

„Nem volt konkrétan semmi baj, de ha egybevesszük a sok kis dolgot, különösen az időmérő edzést tekintve, akkor azt mondhatom, hogy messze voltam a határtól” – fejtegette Vettel, aki hamarosan új kaland elé néz, hiszen 2021-től az Aston Martin csapatának tagja lesz.


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

megosztás
hozzászólás
Gasly szerint Cunoda sok pontot elvesztegetett tavaly

Előző cikk

Gasly szerint Cunoda sok pontot elvesztegetett tavaly

Következő cikk

Már Ricciardo is a McLaren szerelésében mosolyog

Már Ricciardo is a McLaren szerelésében mosolyog
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Sebastian Vettel
Csapatok Scuderia Ferrari
Szerző Szántó Dániel