BRÉKING

Vettel: a bikinis lányok váltották Schumachert a falamon

Sebastian Vettel természetesen nagyon boldog, és alig talál szavakat a mai eredmény után. A Red Bull Racing versenyzője 26 évesen és 116 naposan lett négyszeres bajnok

Sebastian Vettel:

„Úgy gondolom, hogy ez most lehet egy kicsit hosszabb. Hihetetlenül nehéz megtalálni a megfelelő szavakat. 60 körön keresztül tartod a ritmust, és tudod, mit kell tenned. Rendelkezel egyfajta rutinnal. Majd átszeled a célvonalat, és akkor pedig hirtelen kiürülsz – hihetetlenül szép érzés. Ilyenkor átfut rajtad több kép is – a kezdetektől a végéig.”

„Michael Schumacherről voltak régen képeim a falon, amikor tinédzser voltam, majd átvették a helyét a bikinis lányok”- mondta nevetve. „Pár napja beszéltem vele, és olyan furcsa belegondolni, hogy Isten volt számomra, de már az embert látom benne, nem a versenyzőt. Igen, jó autója volt, de nagyon keményen megoldozott érte. Emlékszem 1995-re, 96-ra, és 97-re; felnéztem rá, és olyan furcsa belegondolni, hogy most már én vagyok itt. Vicces, mert még mindig gyerek vagyok, és az emberek autogramot kérnek tőlem; különös, de azt mutatja, két lábbal állok a földön.”

„Amikor elkezdtem nézni úgy rendesen a Forma-1-et, Mark, Jenson, és Fernando már akkor is versenyzett. Emlékszem, ahogy ültem, néztem a versenyeket az apámmal, és megemeltem előttük a kalapomat. Az álmodozás megvolt, de ilyenről álmodni sem mertem volna. Lehet azzal vitatkozni, hogy a cím egy ideje már várható volt, de nagyon is fegyelmezettek voltunk csapatként, és nem gondoltunk a címre. Egyszerűen csak a versenyekre koncentráltunk”- folytatta. „Mindig fennáll a veszélye annak, hogy csak a nagy célt tartod szem előtt, és nem nézed a kisebb lépéseket, melyekre szükség van az eléréséhez.”

Vettel zsinórban hatszor nyert egymás után, és az is összejöhet neki, hogy megdöntse a rekordot, és kilenc alkalommal végezzen az első helyen egymás után.

„Szerintem nehéz elmagyarázni az embereknek, hogy minden hétvége külön esemény. Az utóbbi hat remek volt az eredmények tekintetében, de a következő már egy új kihívás. Csak egy hét van a két futam között, és biztos vagyok benne, sokat fogunk inni ma este – nem csak vizet. Imádok vezetni, és viszonozni akarom a többieknek a kemény munkájukat.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mercedes: Fantasztikus, amit Vettel most véghez vitt…
Következő cikk Lotus: Csalódtunk Raikkönenben és most elbeszélgetünk vele…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország