Vettel: A bahreini motorproblémát egy apró hiba okozta, így semmin sem változtattunk!

megosztás
hozzászólás
Vettel: A bahreini motorproblémát egy apró hiba okozta, így semmin sem változtattunk!
Zajos Klára
Szerző: Zajos Klára
2016. ápr. 14. 10:09

Sebastian Vettel azt állítja, a bahreini motorgond csak a körülmények véletlen összejátszásának eredménye, így a Scuderia a Kínai Nagydíj előtt semmin sem változtatott.

Vettel Bahreinben egy fél felvezető kört tett meg, amikor elfüstölt alatta a Ferrari – még rajthoz sem tudott állni, és a bokszból kellett figyelnie a futamot.

„Igazából minden probléma új volt, de most már tudjuk mi okozta, így biztosak vagyunk benne, hogy megoldottuk.”

„Szerintem abszolút megértettük. Nem vagyok egy motorspecialista, de amennyire értem, ez a körülmények szerencsétlen összjátéka miatt alakult úgy, ahogy. Egy apró hiba komoly problémához vezetett a végén.”

„A következmény óriási volt. Nem lehetne nagyobb, szóval kár érte. Azonban azt gondolom, bármilyen hibával előfordulhat hasonló, így ezzel most meg kell birkóznunk.”

„Nem gondolom, hogy egy nagy problémáról beszélhetünk, itt semmi sem változott. Nyilvánvalóan új motorunk van, de még sok verseny van hátra. Ez egy hosszú szezon. Lépésről lépésre kell haladnunk, és meglátjuk, hogy megy.”

Vettel most még nem tudja megmondani, hogy elég motorjuk lesz-e a szezon végéig.

„Idén egyértelműen igazi luxus, hogy két futam után már motort kell cserélni. Szóval ugyanolyan helyzetben vagyunk, mint tavaly voltunk - talán kell majd egy extra erőforrás, de őszintén szólva jelen pillanatban ezt nem tudom megmondani.”

„Azonban ahogy mondtam, ez most nem számít. Csak a versenyre koncentrálunk.”

A bajnoki címet már le is írod?

„Nem. Csak a 2015-ös szezonban írtuk le. 2016-ban még elég időnk van, 2017-ről nem is beszélve. A riválisaink viszont egyre erősebbek. Most is hátrányban vagyunk, de még lehet valami „második széllökés” is. Nincs ok a pánikra vagy hasonlók. 100%-os garancia sosincs semmire.”

Következő Forma-1 cikk
Ricciardo figyelmeztet: a TOP 5-be egyre nehezebb lesz bekerülni!

Előző cikk

Ricciardo figyelmeztet: a TOP 5-be egyre nehezebb lesz bekerülni!

Következő cikk

Bottas tesztelheti a Williams új első szárnyát Kínában

Bottas tesztelheti a Williams új első szárnyát Kínában

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Sebastian Vettel Vásárlás
Szerző Zajos Klára
Cikk típusa BRÉKING