Vettel 3, Räikkönen már 100 pontos hátrányban van Hamiltonnal szemben

A szingapúri versenyhétvége nagyban befolyásolhatja a folytatást, ha a Mercedes Monzához hasonlóan dominálni fog.

A rajongók közül páran már megkongatták a vészharangokat, látván a Mercedes monzai teljesítményét, független attól, hogy mindenki jól tudta, az a pálya egyértelműen a németeknek fekszik a hosszú egyenesek miatt.

Montoya Vs. Bugatti Chiron: 400 km/órás gyorsulás és lassulás! DURVA!

A Ferrari vezetősége azonban csúfos vereségként könyvelte el a látottakat és azonnali válaszlépést kezdeményeztek. A csapatnál egyedül Sebastian Vettel volt nyugodtabb, pedig már nem ő vezeti a bajnokságot, hanem a legnagyobb riválisa.

Hamilton előnye ugyancsak három pont Szingapúr előtt, de ez rövid időn belül egy drasztikus különbséggé is átalakulhat. Pontosan emiatt lesz érdekes látni azt, hogy mi lesz szombaton, illetve vasárnap a villanyfényes helyszínen, ami eddig úgy tűnt, hogy a Ferrari pályája, ahol még a Red Bull is jobb lehetne a Mercedesnél.

A harmadik helyen Bottast találjuk 197 egységgel. A Mercedes finn versenyzője nincs messze, de legbelül talán már ő is érzi, hogy ez a hajó elment és a csapat legkésőbb ezen a hétvégén meghúzza azt a bizonyos határvonalat a két versenyzője között. Ezt a Ferrari már hónapokkal ezelőtt megtette, bár a nyilvánosság előtt rendre tagadnak a maranellóiak…

1. Lewis Hamilton   MERCEDES 238 pont
2. Sebastian Vettel   FERRARI 235
3. Valtteri Bottas   MERCEDES 197
4. Daniel Ricciardo   RED BULL RACING  144
5. Kimi Räikkönen   FERRARI 138
6. Max Verstappen   RED BULL RACING  68
7. Sergio Perez   FORCE INDIA  58
8. Esteban Ocon   FORCE INDIA  55
9. Carlos Sainz   TORO ROSSO 36
10. Nico Hulkenberg   RENAULT 34
11. Felipe Massa   WILLIAMS  31
12. Lance Stroll   WILLIAMS  24
13. Romain Grosjean   HAAS  24
14. Kevin Magnussen   HAAS  11
15. Fernando Alonso   MCLAREN  10
16. Pascal Wehrlein   SAUBER  5
17. Daniil Kvyat   TORO ROSSO 4
18. Stoffel Vandoorne   MCLAREN  1
19. Jolyon Palmer   RENAULT 0
20. Marcus Ericsson   SAUBER  0
21. Antonio Giovinazzi   SAUBER  0

Ricciardo a Red Bullal szépen termel és folyamatosan kihasználja a lepattanókat, de még így is majdnem 100 ponttal számol kevesebbet, mint a Mercedes és a Ferrari versenyzője. Räikkönen lemaradása már kerek 100 pont Hamiltonhoz képest, ami nagyon sok, tekintve azt, hogy ugyanazt a Ferrarit vezeti, mint Vettel.

Verstappen szezonja még ennél is rosszabb, köszönhetően a rengeteg technikai problémának és a szerencsétlen kieséseknek. Ez a 68 pont messze nem tükrözi a holland sebességét és tehetségét, de 7 futam még mindig hátravan az idényből.

Pérez közben a Force Indiával csak 10 pontra van a Red Bull gyengébb autójától, bár Ocon is tapad a másik indiai színekben versenyző géppel. Ez is jól mutatja, hogy mennyire erős és konstans páros az övék.

A legjobb 10-ben találjuk még Sainzot és Hülkenberget, akiket csak 2 pont választ el, és akik a Maláj Nagydíjtól minden valószínűség szerint csapattársak lesznek, hiszen a Toro Rosso spanyol versenyzője aláírt a Renault-hoz. Az ezzel kapcsolatos hivatalos bejelentést még ezen a héten megkaphatjuk.

A Williams versenyzői már a TOP-10-en kívül vannak, ami sokat elárul a csapat helyzetéről. Stroll, aki Bakuban a dobogón ünnepelhetett, ugyannyi pontot számol, mint Grosjean a Haas-nál. Közben Palmer és Ericsson még mindig nem szerzett pontot, és úgy tűnik, a Renault brit versenyzőjének a szingapúri lesz az utolsó hétvégéje a csapatával és talán a Forma-1-ben is.

A csapatok bajnokságában még nem túl nagy az előnye a Mercedesnek, de talán senki nem kételkedik abban, hogy ez a cím valószínűleg idén is a németeké lesz. A Ferrarinak nem kell tartania attól, hogy a Red Bull veszélyes lehet rájuk a harmadik pozícióban.

1. MERCEDES 435 pont
2. FERRARI 373
3. RED BULL RACING  212
4. FORCE INDIA  113
5. WILLIAMS  55
6. TORO ROSSO 40
7. HAAS FERRARI 35
8. RENAULT 34
9. MCLAREN  11
10. SAUBER  5

A „bikák” hiába vezetnek majdnem 100 ponttal a Force India előtt, nagyon hiányoznak számukra azok az egységek, amiket Verstappen kiesésével vesztettek el. Azokkal a pontokkal nem lennének messze az olaszoktól.

A Williams az 55 egységével szintén nem mondható veszélyesnek az előtte lévőre, míg Sainz kiválásával a Toro Rosso a minimális esélyét is elveszítheti, hogy közelebb kerüljön a Williamshez. Sőt, ettől a ponttól kezdve a Haas és a Renault nagy sanszot kaphat, mivel Kvyat csak ritkán szerez pontot, addig Gasly abszolúte újoncként csatlakozhat a faenzai alakulathoz. 

 
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Daniel Ricciardo , Kimi Raikkonen , Lewis Hamilton , Max Verstappen , Sebastian Vettel , Valtteri Bottas
Csapatok Ferrari , Red Bull Racing , Mercedes
Cikk típusa Motorsport.com hírek