Galéria

Vettel 14 győzelme a Ferrarival: vajon lesz még?

Sebastian Vettel 14 ferraris győzelemmel a neve mellett várja az utolsó szezonját a Forma-1-ben. Egy utolsó lehetőség számára, hogy világbajnok legyen Maranellóban a Red Bull után.

Winner Sebastian Vettel, Ferrari

XPB Images

A négyszeres világbajnok kiskora óta arról álmodozott, hogy egy nap Michael Schumacherhez hasonlóan a Ferrarinál fog versenyezni, és olyasvalamit valósít meg Maranellóban, mint a bálványa, aki legendává vált.

Még több F1 hír:

Schumacher öt bajnoki címet szerzett a Ferrarival, és ha nem vonul vissza 2006 év végén, akár 2007-ben és 2008-ban is győzhetett volna, mivel az autó kellően versenyképes volt ehhez. Ezt már soha nem tudjuk meg.

Michael már Sebastian Vettel red bullos időszaka előtt beajánlotta a honfitársát a Ferrarinál, de Luca di Montezemolo éretlennek találta a fiatal versenyzőt, és Fernando Alonsónak adtak lehetőséget, aki 2010-ben és 2012-ben nagyon kevéssel maradt le a bajnoki címről.

Vettel jól kezdett 2016-ban, és sok rajongó gondolta úgy, hogy sikerülhet neki az, ami Alonsónak nem. 2017-től kezdődően azonban egyre több kritikát kapott. 2018 volt a mélypont, amikor több nagyobb hibát is elkövetett, és ismét Lewis Hamilton lett a bajnok.

2019-ben már nem Kimi Räikkönen volt a csapattársa, hanem Charles Leclerc, aki az azt megelőző szezonban mutatkozott be a Forma-1-ben. A monacói remek teljesítményt nyújtott, és előrébb is végzett a bajnokságban. A jutalma egy 2024 év végéig szóló szerződés volt.

Vettel ezzel szemben nem hosszabbított, és pár hónap múlva távozni fog a Ferraritól. Jelenleg 14 győzelem van a neve mellett, amiket a Ferrari színeiben szerzett. Alább erről nézhettek meg egy összeállítást.

Maláj GP 2015
Maláj GP 2015
Maláj GP 2015
Maláj GP 2015
Magyar GP 2015
Magyar GP 2015
Magyar GP 2015
Magyar GP 2015
Magyar GP 2015
Szingapúr GP 2015
Szingapúr GP 2015
Szingapúr GP 2015
Szingapúr GP 2015
Szingapúr GP 2015
Ausztrál GP 2018
Ausztrál GP 2018
Ausztrál GP 2018
Bahrein GP 2018
Bahrein GP 2018
Szingapúr GP 2019
Szingapúr GP 2019
Ausztrál GP 2017
Ausztrál GP 2017
Ausztrál GP 2017
GP Australia 2017
Ausztrál GP 2017
Bahrein GP 2017
Bahrein GP 2017
Bahrein GP 2017
Bahrein GP 2017
Bahrein GP 2017
Monaco GP 2017
Monaco GP 2017
Monaco GP 2017
Monaco GP 2017
Magyar GP 2017
Magyar GP 2017
Magyar GP 2017
Magyar GP 2017
Magyar GP 2017
Brazil GP 2017
Brazil GP 2017
Brazil GP 2017
Brazil GP 2017
Brazil GP 2017
Brazil GP 2017
Ausztrál GP 2018
Ausztrál GP 2018
Bahrein GP 2018
Bahrein GP 2018
Bahrein GP 2018
Kanada GP 2018
Kanada GP 2018
Kanada GP 2018
Kanada GP 2018
Kanada GP 2018
Brit GP 2018
Brit GP 2018
Brit GP 2018
Brit GP 2018
Belga GP 2018
Belga GP 2018
Belga GP 2018
Belga GP 2018
Belga GP 2018
Szingapúr GP 2019
Szingapúr GP 2019
Szingapúr GP 2019
55

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc szerint csapatként kell dolgozniuk a Ferrarinál, hiába vált biztossá Vettel távozása
Következő cikk Vettel szerint a Ferrarinál soha nem volt alatta egy igazi világbajnoki csomag

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország