BRÉKING

Vettel 10-es osztályzatot kapott a Magyar Nagydíjon: Hamiltont és Rosberget nagyon csúnyán lehúzták!

Sebastian Vettel a maximális 10-es pontszámot kapta meg a 30. Magyar Nagydíjon, miközben ezúttal Kimi Räikkönent sem húzták le a szakértők.

A 30. Magyar Nagydíjra mindig emlékezni fogunk, és ezt minden túlzás nélkül állíthatjuk, hiszen a mezőny ezen a vasárnapon vett végső búcsút a nemrég elhunyt Jules Bianchitól, valamint egy olyan versenyt futottak a Hungaroringen, amiről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni.

Az olasz La Gazzetta dello Sport is csak szuperlatívuszokban tud beszélni Vettel teljesítményéről, aki már a rajtnál betette a Ferrarit az első helyre, és azt végül nem is adta ki a kezéből.

A szakértők a legmagasabb osztályzattal jutalmazták a négyszeres bajnokot, akit valódi bajnoknak neveztek.

Räikkönen ugyancsak magas pontszámot tudhat a neve mellett. A finn „Jégember” egyértelműen gyengébben teljesített, mint a csapattársa, de így is jár neki a 8-as osztályzat, függetlenül attól, hogy nem tudott felállni a dobogóra, elsősorban a technikai gondjai miatt.

8-as osztályzatot még Daniil Kvyat kapott a Red Bull volánja mögött. Az orosz versenyző is hibázott, de végül csak odakeveredett a második helyre, ami egyúttal az első pódiumos helyezése volt a Forma-1-ben.

//

Onboard nézetekből az egészen hihetetlen start a Magyar Nagydíjról! És lehetséges, hogy az új szabály miatt innentől...

Posted by www.f1-live.hu on 2015. július 26.

Érdekesség, hogy Daniel Ricciardo futama is drámaira sikeredett, de az olaszok a második legmagasabb pontszámmal jutalmazták őt. A Gazzetta dello Sport szerint 9-et érdemel az ausztrál, aki akár a versenyt is megnyerhette volna, de csak harmadikként intették le.

A negyedik helyen célba érő, mindössze 17 esztendős Max Verstappen 7,5-ös osztályzatot tudhat magáénak, akárcsak Fernando Alonso az 5. helyen, vagy a szintén pontszerző Romain Grosjean a Lotusszal. A másik McLarennel Jenson Button is a TOP-10-ben végzett, de csak egy 7-est kapott, mint a nagy hajrát ment Marcus Ericsson a Sauberrel, vagy Nicolas Hülkenberg, aki saját hibáján kívül ütközött a Force Indiával és kiesett.

A rosszabb osztályzatok között szerepel Carlos Sainz (6,5), Valtteri Bottas (6), és a Hungaroringen zúzó Pastor Maldonado (5) neve is. Ugyanezt a gyenge 5-ös osztályzatot kapta meg Felipe Massa is a Williamsnél.

A legrosszabb minősítés azonban a Mercedes versenyzőinek jár, legalábbis az olasz lap szerint. Lewis Hamilton és Nico Rosberg is csak egy 4-est kapott a 10-ből. Tekintve, hogy milyen versenyt teljesítettek, erős túlzással még igazat is adhatunk a szakértőknek, főleg azok után, hogy az élről kezdhették meg a futamot, de még csak a dobogó közelében nem zártak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Könnyfakasztó: Videó, ahogy az F1-es versenyzők összeállnak a Hungaroring rajtrácsán Bianchi tiszteletére
Következő cikk Ilyen volt a 30. Magyar Nagydíj rajtja a lelátóról: ováció a Ferrariknak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország