Veszélyben az európai verseny megrendezése – három silverstone-i verseny jöhet?

A koronavírus-járvány átírhatja a Forma-1 jelenlegi versenynaptárát: sajtóhírek szerint veszélybe került a Spanyol Nagydíj, és ha nem tud futamot rendezni Barcelona, akkor egy silverstone-i triplázás jöhet az F1-ben.

A scenic view of the Barcelona pit straight

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Forma-1 2020-as szezonja jelentős késéssel, július elején indult el. Egyelőre 10 versenyt és 8 helyszínt erősített meg a száguldó cirkusz vezetősége – egyelőre az első „triplázáson” vagyunk túl: a két ausztriai verseny után jött a Magyar Nagydíj.

Erre a hétre nem ütemeztek futamot, jövő héten pedig Silverstone-ba látogat az F1, ahol nemcsak augusztus 2-án, hanem augusztus 9-én is fognak nagydíjat rendezni.

 

A tervek szerint augusztus 16-án következne az év hatodik versenye, a Spanyol Nagydíj, azonban a Motorsport.com olasz kiadásának beszámolója szerint nem biztos, hogy meg tudják rendezni a barcelonai futamot.

Ennek az az oka, hogy a koronavírus miatt nem túl jó a katalóniai helyzet, és a Barcelonától kevesebb mint 200 km-re lévő Segria járásban már lezárásokat is rendeltek el a helyzet miatt.

A Forma-1 jelenleg is monitorozza Barcelona helyzetét, miközben elkezdtek dolgozni egy „B” terven is, amennyiben Barcelona kiesne a lehetőségek közül.

The Barcelona paddock

The Barcelona paddock

Fotó készítője: Jose Rubio / Motorsport Images

Ha nem tudnák megrendezni 16-án a Spanyol Nagydíjat, abban az esetben Silverstone vehetné át a helyét a naptárban, így három versenyt is rendeznének az ikonikus Egyesült Királyságbeli helyszínen – a Motorsport.com olasz kiadása szerint erről már a hungaroringi paddockban is beszéltek vasárnap este.

Bár néhány belsős nem örülne ennek az eshetőségnek, úgy tűnik, hogy nem lenne más lehetőség Barcelona kiesése esetén arra, hogy augusztus 16-án pályán legyen a Forma-1-es mezőny.

Nagyon kevés idő van már csak addig, mivel jövő héten már elutaznak a csapatok Silverstone-ba, és a logisztikai tervek miatt tudniuk kell az istállóknak, hogy két vagy három verseny idejéig maradnak Nagy-Britanniában.


Bereznay Dániel, a Forma-1 Esport egyik legnagyobb tehetsége, aki az Alfa Romeo színeiben készül a következő bajnoki szereplésére, a születésnapján újabb újdonságokat osztott meg az F1 2020-ról.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Todt: Newey is mindig nagyon közel jött, hogy megnézze a Ferrarit…
Következő cikk Vettel már beállította a csengőhangot Marko hívására

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország