Verstappent nem lepte meg a Meredes tempója Abu Dhabiban

Max Verstappent kicsit sem lepte meg az, amit a Mercedestől látott az évadzáró Abu Dhabi Nagydíj pénteki napján. A Red Bull pilótája szerint összességében egy jó napot zártak a csapattal.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Mindkét szabadedzést a Mercedes nyerte, és úgy tűnt, hogy hozzájuk képest a Ferrari és a Red Bull is lépéshátrányban van. A vártnál talán jobban fekszik a németeknek a pálya Abu Dhabiban, de ez még mindig csak az első nap volt.

Még több F1 hír:

Sok múlik azon, hogy megtalálják a helyes beállításokat, és a körülmények is változhatnak, elsősorban a piszkos pályát illetően. Ez ma mindenkinek gondot okozott, és sok kicsúszást láthattunk, szóval a kihívás nagyon is adott volt.

„Rendben volt a nap.” - válaszolt Max Verstappen a riporterek előtt az FP2 után a garázs mögött. „Még mindig van néhány szempont, amit megvizsgálhatunk, és javíthatunk rajtuk, de összességében azt kell mondjam, hogy ez egy nagyon tisztességes nap volt.”

A Mercedes azonban nagyon gyorsnak tűnik, bár fontos megjegyezni, hogy Valtteri Bottas egy teljesen új motort használ, és a csere miatt a rajtrács végére kerül. „A Mercedes továbbra is nagyon erősnek tűnik, de ez nem igazán jelent nagy meglepetést.”

Alexander Albon a másik autóban is inkább bizakodó, mint negatív. „Elég jól ment a mai nap. Tudjuk, hogy min kell javítanunk. Az érzések nem voltak olyan rosszak az autóban. Szóval igen, dolgoznunk kell, és megvizsgálnunk azt, hogy mit tehetünk holnapra.”

Egy virtuális kör a Ferrarival Abu Dhabiban, mely az évadzáró F1-es nagydíjnak ad otthont. Főszerepben a villanyfényes Yas Marina Circuit, amit a következő héten is használni fognak a csapatok.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Albon is látja, hogy a Mercedes mennyire gyors Abu Dhabiban
Következő cikk A Mercedes mérges a Ferrarira, amiért nem használták a vétójukat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország