Verstappent nem érdekli a hírnév

Max Verstappen Austinban élete 100. forma-1-es futamán vett részt, amit szép eredménynek tart, és bár ez alatt a száz verseny alatt elég komoly hírnévre tett szert, őt ez egyáltalán nem motiválja.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Max Verstappen, Red Bull Racing

Joe Portlock / Motorsport Images

Ha az ember századszor áll rajthoz a Forma-1-ben, akkor joggal mondható el róla, hogy elért valamit. Pláne, ha még csak 22 éves, amikor századszor áll oda a rajtrácsra. A holland Max Verstappen első százasa semmiképpen nem mondható unalmasnak, megjárta a csúcsot, és a poklot is, de 22 éves korára – bár nincs külön pillanat, amit kiemelne – a mezőny egyik legjobbjának is tartják:

„Hát egyáltalán nem panaszkodhatok. Száz versenyt lehúzni huszonkét évesen, szerintem ez jobb, mint amire számítottam. És hát rengeteg különleges élményben is volt részem, bár nincs olyan, amely kiváltképp kedves lenne számomra, sok remek eredményt értem el, de szerencsére nem vagyok abban a helyzetben, hogy válogatnom kelljen köztük.”

Még több F1 hír:

Tekintve, hogy mekkora rivaldafény veszi körbe az ifjú pilótát, könnyen azt lehetne hinni, hogy ez, ha nem is a fejébe száll, de legalábbis egy fontos tényezője a motivációjának. Verstappen azonban, mint ahogy lapunk kérdésére elárulta, a kötelező szponzori jelenléteken kívül inkább a szeretteivel múlatja az időt:

„Úgy élem az életemet, ahogy akarom. Bár az évek alatt egyre híresebb lettem, nem ez az, ami hajt engem. Egyszerűen csak szeretném jól érezni magam itt a pályán, és a magánéletemben a családommal, és a barátaimmal. Mindig is ez volt a fő motiváció.”

 

„A hivatalos eseményeken igazából csak kedvesnek kell lenni, azzal nem foghat mellé az ember. Ez együtt jár a szakmával, egy autóversenyzőnek sok szponzori kötelezettsége van, már egészen fiatal kora óta, ez egy olyan része a Forma-1-nek, amit nem lehet elkerülni.”


hu.motorsport.com exkluzív videója a 2021-es F1-es szabályokról, benne 10 olyan ponttal, ami nagyon fontos lesz az új királykategóriában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Williamsnél három autót fejlesztenek egyszerre
Következő cikk A Red Bull szerint ironikus, hogy az utolsó szezon hozhatja a legnagyobb izgalmat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország