Verstappent egy benzinkúton hagyta az apja gyerekkorában, miután összetört egy gokartot
Jos Verstappen egy interjú során arról számolt be, hogy néha talán túl keményen bánt fiával, mialatt próbálta felkészíteni a Forma-1 világára, azonban szerinte ez szükséges volt a sikerhez.
Jos Verstappen elismerte, hogy talán „egy kicsit túl kemény" volt a fiával, amikor próbálta építeni karrierjét, de „szüksége volt rá" a fejlődéshez. Korábban már beszámoltunk arról is, hogy Jos azzal ijesztgette fiát, hogy kamionsofőr lesz, ha nem teljesít.
Egy jól ismert történet szerint Max fiatal korában egy gokartversenyen elkövetett egy költséges hibát, melynek következményeképp édesapja magára hagyta őt egy benzinkúton. Jos néhány perc után visszafordult, hogy visszamenjen Maxért, aki az esetről később azt állította, hogy ez segített neki megkeményedni.
Néhány évvel később Verstappen már a Forma-1-ben állhatott rajthoz, és 2021-ben megvalósította álmát, hogy világbajnok legyen, miután egy szezonon át tartó küzdelmet vívott Lewis Hamiltonnal. Visszagondolva fia világbajnoki címig vezető útjára, és a szerepére, az idősebb Verstappen úgy érzi, valószínűleg voltak olyan esetek, amikor túllőtt a célon.
„Ha most visszatekintünk, néha talán egy kicsit túl kemény voltam. Magában a pillanatban ez tűnt helyesnek, és talán egy kicsit szüksége is volt rá, mert makacs. Én is nagyon hiszem, hogy ettől jobb lett. Erre rendszeresen szüksége volt. A következő évben ismét jobbá tette őt. Világbajnok lett, kétszeres Európa-bajnok, és az összes versenyt megnyerte ezen az úton" - mondta a ServusTV-nek.
Arra a kérdésre, hogy Max tehetségesebb-e, mint valaha volt, az 50 éves versenyző egyértelmű választ adott.
„Abszolút. Én is mindent meg tudok tanítani neki, de a tehetségnek meg kell lennie, és ez megvan benne" - folytatta Jos, aki az F1-ben olyan csapatoknál versenyzett, mint a Benetton, a Tyrrell és a Minardi.
„Okosabb nálam, és mindent jobban feldolgoz. Tényleg úgy gondolom, hogy sokkal jobb nálam. Tudom, amikor a tükörbe nézek, milyen hibákat követtem el a pályafutásom során. Megpróbálom őket megvédeni ezektől” – tette hozzá Jos.
Hamilton Leclerc-nek: „Nem akarlak eltalálni és a bukótérbe küldeni”
Az IndyCar-ban versenyző Colton Herta nemrégiben két napon keresztül tesztelhetett a McLaren tavalyi autójával:
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.