Verstappent arról faggatták, hogy mi volt a legnehezebb számára a 2023-as szezonban

Max Verstappen nehezen viseli az autóban uralkodó hőséget, de azt is kifejtette egy izgalmas TikTok-videóban, hogy kevesebb futamot szeretne, valamint az autóját Rocky névre keresztelte el.

Max Verstappen, Red Bull Racing with Kelly Piquet

Max Verstappen álomszerű szezont teljesített idén a Forma-1-ben, hiszen 19 futamot megnyerve elhódította a bajnoki címet. Azonban vannak olyan dolgok a száguldó cirkuszban, amelyeket még a versenyzés megszállottja is nehezen visel el a futamok során.

„Számomra a hőmérséklet az autóban” – jelentette ki Verstappen gondolkodás nélkül a Red Bull Racing TikTok-fiókján egy gyors utólagos megjegyzésben, mikor arról faggatták, hogy mi volt számára a legnehezebb a 2023-as szezonban.

„Amikor kint 30 fok van. Amikor az autóban ülsz a pilótafülkében, a motor is mögötted van, a lábad, minden valójában nagyon-nagyon melegszik és melegszik. Főleg persze, amikor másfél-két órán keresztül kell versenyezned.”

Verstappen már korábban több alkalommal is elmondta, hogy nem szeretne ilyen sok futamot a Forma-1-es versenynaptárban, így mikor arról kérdezték, hogy min változtatna, egyértelműen ezt a területet jelölt meg: „Kevesebb futamot”.

Sokan nem tudják, de Vettelhez hasonlóan Verstappen is adott nevet az autójának, a Rocky lett a befutó, mikor a lehetőségeket vizsgálta. Arra azonban nem tudott választ adni, hogy miért nála lyukadt ki: „Nem tudom. Valaki megkérdezte tőlem, hogy elnevezem-e az autóimat.”

Szerinted melyik volt az év előzése a 2023-as szezonban? Esetleg Fernando Alonsónak kellene elvinnie a díjat, vagy volt más, aki szebb manővert mutatott be?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jos Verstappen a 2021-es szezonzáróról: El sem tudom képzelni, mit érezhetett a Mercedes
Következő cikk Ricciardo megnyílt arról, hogy kerekedett felül önbizalomhiányán

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország