Verstappennek "szerencséje" volt a rajt után, Piastri "tökéletes helyzetbe" került a Senna-manőverhez
A Forma-1 éllovasa, Max Verstappen idézte fel „szoros” küzdelmét a Japán Nagydíj első kanyarjában a két McLarennel, hozzátéve, „szerencsés” volt, hogy a kettesben volt elég tapadása.
Verstappent a szuzukai versenyen nem sok dolog akadályozta a magabiztos győzelem felé vezető úton, de a gyorsan rajtoló Oscar Piastri-Lando Norris párossal meggyűlt a baja az első kanyarban. Az első sorból induló Piastri a rajtnál közrefogta a hollandot a harmadik helyről induló Norrisszal a balján, ezért Verstappen elmondása szerint nem sok helye maradt mindkettejüket visszaverni.
A védekezésről beszélve Verstappen elmondta, mindkét McLaren „elugrott” a rajtvonalról és az elsődleges céljának a belső ív megszerzését tartotta Piastri ellen: „A rajt és az első két kanyar kicsit szoros volt, de utána megint nagyon jó volt vezetni a kocsit.”
„A jobboldali tükörben láttam, hogy Oscar kicsit elugrott mellém, ugyanakkor a baloldaliban azt láttam, hogy Lando nagyon jól ugrott el. Oscart megpróbáltam kizárni, de még mindig ott volt és a bal oldalon láttam, hogy Lando sokkal gyorsabban jön, kicsit jobbra is húzott, szóval tudtam, hogy jobbra nem mehetek, igyekeztem egyenesben tartani az autót és szerencsére nem történt semmi.”
„Nagyon szoros volt, de a versenyzés ilyen, a rajtnál mindig így megy. Jó csata volt az első és a második kanyarban is, de a másodikban szerencsés voltam, azt hiszem, hogy kicsit több volt a tapadás a normális íven és ott tudtam maradni, nem kívül próbáltam kerülni.”
Norris ehhez annyit tett, hogy neki rendben van, hogy „vagy fél másodpercre” Verstappen elé tudott kerülni, míg Piastri azzal viccelt, hogy tökéletes helyzetbe került az 1990-es Ayrton Senna és Alain Prost közötti ütközés megismétlésére, utalva ezzel csapattársa szombati nyilatkozatára, miszerint ez az egyetlen esélyük a győzelemre.
Piastri elmondta, bár veszített egy pozíciót a külső íven előző Norrisszal szemben, úgy érezte, a verseny hátralévő részére a legjobb, amit tehet, az a pozíciója tartása: „Most visszagondolva, tökéletes helyzetben voltam, hogy lemásoljam Sennát és Prostot, szó szerint hibátlan helyzetben!”
„Láttam, hogy jól rajtoltam, egy kicsit túlbuzgó voltam a rajt második felénél a gázpedálon és azon a ponton már tudtam, hogy nem vagyok eléggé Max mellett. Láttam, hogy Lando kívülről megelőz. Szerintem onnantól a legbiztonságosabb dolog volt meghúzni magamat a harmadik helyért.”
Norris Perezre is kiakadt, aki mögött a virtuális biztonsági autós fázisban rengeteg időt veszített.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.