Verstappennek sokat segített, hogy melegedett az aszfalt

Max Verstappen nyerte a Brazil Nagydíj időmérőjét, a Red Bull holland klasszisa szerint feljavulásában szerepet játszott, hogy délutánra melegedett az interlagosi aszfalt.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Max Verstappen, Red Bull Racing

Jerry Andre / Motorsport Images

Max Verstappen és a Red Bull alaposan feljavult a Brazil Nagydíj időmérőjére, a fiatal holland pedig nagyszerű idővel szerezte meg a pole pozíciót Interlagosban. Verstappen a Q3 elején rontott, ám még azzal az idővel is megszerezte volna az első rajthelyet, végül 1:07.508-as idővel zárt a kvalifikáció élén, megelőzve Sebastian Vettelt és Lewis Hamiltont.

"Az autó nagyszerű volt, változott az aszfalt hőmérséklete az időmérőre, de a Q1 után nagyon jól éreztem magam a pályán. A Q3-ban hibáztam az elején, mert másik ívet választottam, de megcsúsztam, mert melegedett a pálya. Igyekszem jobban végezni, mint tavaly" - mondta az időmérő után Verstappen, aki tavaly második lett Brazíliában, idén nyerni akar.

 

Sebastian Vettel 123 ezreddel maradt el Verstappentől, és bár ő is rontott, a Ferrari német versenyzője szerint tökéletes körrel is nehéz lett volna megszorongatni a hollandot. "Az utolsó kanyarban megcsúszott az autó, Max így is nagyszerű volt, nem nagyon volt esély ellene. Örülök az első sornak, meglátjuk, mire lesz elég az autó, ami nagyon jól működött. Nem lesz könnyű a Red Bull és a Mercedes ellen, mert jól kezelik a gumikat, de nálunk pedig ott van a motorerő. Izgalmas futam lesz" - vélekedett a Ferrari németje.

"Gratulálok Maxnak, egy nagyszerű kört futott. A harmadik szabadedzésen erősnek tűntünk, de aztán a Red Bull javított az időmérőn. De legalább az egyik Ferrarit sikerült megelőzni. Nagyon kemény futam lesz, nehéz lesz megnyerni, a pályán sok a kihívás, nagy a történelme, és amikor idejövünk, mindig megtapasztaljuk a szurkolók különleges szeretetét" - mondta a harmadik helyen végző Hamilton.


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen a pole-ban Brazíliában Vettel és Hamilton előtt
Következő cikk Sainz dühös, mert motorhibája egy újabb jó kvalifikációtól fosztotta meg

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország