Verstappen: Hamilton új motort kapott, nem ért sokként a vereség

Max Verstappen a második helyen zárta a Sao Pauló-i Nagydíj időmérő edzését, de komoly lemaradása volt a végig nagyszerűen vezető Lewis Hamiltonhoz viszonyítva. A nagy különbségnek ugyan nem örült, de a holland a vasárnapra fókuszál elsősorban.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Ha minden így maradna a sprintkvalifikáció végén, Verstappen akkor is a pole-ból indulna majd a versenyen, mivel Hamilton büntetést fog kapni. Ennek tudatában nem rossz a második pozíciója, esélye azonban nem sok volt most bajnoki ellenfelével szemben.

Négy tizednél is többet kapott ugyanis a Red Bull-lal, amire előzetesen talán nem számíthattunk, hiszen Interlagos inkább tűnt számukra kedvező helyszínnek. Hamilton persze új motort kapott, ami szintén befolyásolhatta némileg a dolgokat, és erre Verstappen is felhívta a figyelmet.

„Amikor egy új erőforrás kerül be az autójukba, akkor nyilván kicsivel több erejük van a hétvégén, így ez nem ért sokként engem. Én pedig örülök már a második helynek is. Ez egy jó hely a kezdéshez. Persze szeretnél mindig közelebb lenni, de realistának is kell lenned, és ebben nem maradt túl sok.”

Még több F1 hír:

Verstappennek most elsősorban arra kell vigyáznia, hogy szombaton ne történjen vele semmi, hiszen neki elég az is, ha másodikként zár a sprinten. Egy pontot ugyan akkor is veszítene, de az összkép szempontjából így is jól állna a versenyre, ezt pedig ő is tudja.

„A sprintfutamon túl sok egységet nem lehet gyűjteni. Nyilván egy jó első körben reménykedem, aztán majd látjuk, hogy miként alakul onnantól, de a legfontosabb nap a vasárnap.”

A mai napon egyébként hűvösebb körülmények uralkodtak, amelyek előzetesen a Mercedesnek kedvezhettek, és ez talán be is igazolódott. A hétvége későbbi részére azonban valamelyest javulhat az időjárás, ami pedig a Red Bull malmára hajthatja a vizet.

„A versenyen amúgy is minden teljesen más lesz, jóval melegebb lesz. Ez meg fogja változtatni az autó viselkedését is. Szóval majd kiderül” – zárta a leintés utáni interjút Verstappen, aki tehát 19 pontos előnyből várhatja a további történéseket.

Íme az időmérő összefoglalója

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas nem teljesen elégedett az időmérő után
Következő cikk Perez: Nem indult jól, de erős időmérő lett

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország