Forma-1 Bahreini Nagydíj

Verstappennek „még meg kell találnia a ritmust” Bahreinben

A világbajnoki címvédő, Max Verstappen elmondta, hogy még meg kell találnia a ritmusát az RB19-ben, miután a Red Bull a megfelelő egyensúlyt kereste a pénteki szabadedzések alkalmával.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB19

Verstappen és márkatársa, Sergio Perez a második és a harmadik helyen zárták a második szabadedzést, de nem voltak sokkal elmaradva Fernando Alonso győztes idejétől. Egyik energiaitalos versenyző napja sem volt azonban tükörsima, mivel az FP1 alatt nem találták az autó egyensúlyát, és csak az FP2 végefelé kezdtek rátalálni a helyes irányra.

Ebből kifolyólag egyik pilóta sem tudott mindent kihozni autójából, és Verstappen is elismerte, hogy még nem érzi magát teljesen komfortosan benne. Emiatt viszont némileg meg is lepődött azon, hogy rövid és hosszú távon is egészen versenyképes volt.

„Igen a nap eleje nehéz volt. Az FP1 nagyon rosszul sikerült, nem találtam az egyensúlyt, ami kissé furcsa, mert amit a teszten kipróbáltunk, az szinte kivétel nélkül működött is valamilyen szinten. Szóval pár dolgot meg kell értenünk, de még az FP2 eleje is nehéz volt.”

„A végefele aztán az egykörös tempó már nem volt olyan vészes, és az autót is jobbnak éreztem. A hosszú etapon pedig meglepődtem, hogy a sok változtatást figyelembe véve mire voltunk képesek. Igazából csak újra meg kell találnom a ritmust az autóban.”

Verstappen persze bízik abban, hogy ha minden a helyére kerül a beállításokkal, akkor a Red Bull „nagyon gyors” lesz majd az időmérőn. „Ha jól érzem magam az autóban, ha úgy nyomhatom, ahogy akarom, akkor biztosan gyorsak leszünk. Eközben persze biztosítani kell azt is, hogy az autó ne essen ki a megfelelő ablakból a hosszú etapokon sem.”

Ami pedig az Aston Martin edzésgyőztes idejét és teljesítményét illeti, mind Perez, mind Verstappen elmondta, hogy ez csak megerősítette, ami a már a teszten is látszott: az Aston bizony valóban gyors. Ettől függetlenül azért különösebben egyikük sem aggódik.

Hogy pontosan mi volt a gond a Red Bullnál az első gyakorláson, arra Helmut Marko is kereste a válaszokat.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: ez a Mercedes rosszabb, mint a tavalyi; „rossz úton” járunk
Következő cikk Leclerc: a Ferrari teljesítménye „nem elég a pole-hoz”

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország