Verstappennek jól jött Vettel hibája, szerinte a 4. hely volt a maximum

Max Verstappen, a Red Bull versenyzője úgy gondolja, a maximumot hozták ki az autójukból ezzel a negyedik pozícióval, azt pedig nem gondolja, hogy a holnapi Francia Nagydíjon elkaphatják a Mercedest.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Zak Mauger / Motorsport Images

Max Verstappennek is sikerült a közepes gumival bejutnia a Q3-ba, ahol pedig végül a negyedik helyet szerezte meg: a két Mercedestől és Leclerc-től kikapott, Vettel viszont mögötte végzett. Hamilton idejétől több mint 1 másodperccel maradt el a holland pilóta.

Verstappen egyik Q2-es körét érvénytelenítették, mivel az egyik kanyarban átlépte a fehér vonalat, Verstappent meglepte, hogy így döntöttek a stewardok.

További híreink:

„Nem tudtam, hogy ezt nem lehet megcsinálni. Egész hétvégén az FIA nem szólt miatta. Csak az utolsó edzésen szóltak, hogy figyelni fogják. Aztán az első közepes gumis körömön kicsit kifutottam a pályáról.”

„Aztán amikor bejöttem a bokszba, megtudtam, hogy érvénytelenítették a köröm, de szerencsére ezután sikerült jobb időt futnom. Szóval végül nem lett gondom belőle.” – nyilatkozta Verstappen a Ziggo Sportnak.

Sebastian Vettel elrontott időmérője kifejezetten jól jött Verstappen és a két McLaren szempontjából, akik mindannyian a négyszeres világbajnok előtt tudtak végezni a kvalifikáción.

„Nos, szerintem a Ferrari elkövetett néhány hibát. Nem tudom, hogy pontosan mit, de számunkra a negyedik hely volt a maximum. Mindenesetre jó rajtpozícióban vagyunk Kanadával összehasonlítva. A Mercedest nem gondolom, hogy elkaphatjuk, aztán meglátjuk, hogy alakul a verseny.” – magyarázta az ötszörös futamgyőztes.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz szerint még maradt is a McLarenben a kiváló időmérő után
Következő cikk Leclerc nem akart Vettel nyakára esni az időmérőn

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország