Verstappenék továbbra is nehezen emésztik meg a silverstone-i balesetet

A 2021-es Forma-1-es szezon egyik legemlékezetesebb pillanata a Brit Nagydíj első köre lesz, miután a két bajnoki rivális, Lewis Hamilton és Max Verstappen az idők végezetéig vitatható módon ütköztek össze – Max és Jos pedig egyértelműen ezt versenyt tartja az év legmélyebb pontjának.

Verstappenék továbbra is nehezen emésztik meg a silverstone-i balesetet

Nagyot változott a 2021-es bajnoki pontverseny képe a Brit Nagydíj után: Max Verstappen 25 pontot bukott Lewis Hamiltonnal szemben, miután az összeérésük után a piros zászlónak köszönhetően folytatni tudta a futamot a Mercedes versenyzője, és végül a 10 másodperces büntetése után is megnyerte a futamot.

Max Verstappennek kórházba is kellett mennie, hogy átessen egy pár vizsgálaton, hiszen az 51G-s becsapódása után igen rosszul érezte magát – az abu-dzabi szezonzáró után pedig úgy fogalmazott, hogy az egész évének legrosszabb pillanata volt az, ahogyan a Mercedes ünneplését nézte a kórházból.

A szezonzáró verseny után a CarNext YouTube csatornáján a David Coulthardnak adott páros interjújában Jos Verstappen elismerte, hogy nagyon nehezen emésztette meg a történteket:

„Amikor végignézel egy ennyire nagy becsapódást, semmi másra nem tudsz gondolni” – mondta az egykori F1-es pilóta. „Leszaladtam a lépcsőn, egyenesen az orvosi szobába, látni akartam.”

„Nekem is megvan véleményem arról, hogy pontosan mi történt a pályán, de a verseny után is, Toto és a pilóta (nem nevezte nevén Hamiltont) úgy ünnepelt, mintha megnyerték volna a bajnokságot, míg én Maxszal ültem kórházban várva az eredményekre.”

„Apaként nem tetszett ez a viselkedés, nem küldhetsz valakit kórházba, és aztán ünnepelhetsz így. Nehéz volt kezelni azt a pillanatot.”

Még több F1 hír:

Jos azt is elismerte, hogy a pontverseny helyett amiatt aggódott, hogyan fog reagálni Max teste arra, amikor újra autóba ül: „beszéltem a csapattal, hogy adjanak neki időt arra, hogy ismét felvegye a tempót, de az első körén Magyarországon már ismét padlógázzal ment ki a pályára, akkor nyugodtan meg, hogy minden rendben lesz.”

Max ismét felhozta példának a két verseny közötti szimulátorversenyét, ahol egy hosszabb pihenést követően ült ismét kormány és pedál mögé.

„Azt mondták, hogy egy pár napig nem nézhetek semmilyen képernyőt vagy TV-t, mert pihentetnem kellett az agyamat a baleset után. Ezután teljesítettem azt az endurance szimulátorversenyt, hogy megnézzem, rendben vagyok-e.”

„Az első pár körben azonban még nem tudtam rendesen koncentrálni, de nem kezdtem el szédülni, azt követően pedig már minden rendben volt. Természetesen egy F1-es autóban minden sokkal gyorsabban történik, és éreztem, hogy mindenki aggódik miattam, de ez csak extra motivációt adott ahhoz, hogy megmutassam, minden rendben van.”

A hungaroringi és a monzai esetről már sokkal nyugodtabban tudott beszélni Max: a magyarországi rajtbalesetet a versenyzés részének tekinti, a monzai balesetével – bár az azért kapott rajtbüntetéssel nem ért egyet – kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, hogy örül, amiért mindketten megúszták ép bőrrel az esetet, és reméli, hogy majd később Hamiltonnal nevetve tudnak visszanézni az ikonikus képekre, ahogyan a két autó egymásra tornyosult.

Ez volt a közös pont a Mercedes és a Haas 2021-es autójában

megosztás
hozzászólás
Ekkor mutatja be a Ferrari a 2022-es autóját
Előző cikk

Ekkor mutatja be a Ferrari a 2022-es autóját

Következő cikk

Marko: botrányos lett volna, ha egy AlphaTauri miatt hívják be a biztonsági autót

Marko: botrányos lett volna, ha egy AlphaTauri miatt hívják be a biztonsági autót
Hozzászólások betöltése