Verstappen ismét harmadik, de a futamon megnehezítené a Mercedesek dolgát

Max Verstappen szerezte meg a harmadik rajtkockát a Spanyol Nagydíj időmérő edzése alkalmával. A holland ezzel szinte már a szokásos helyét foglalta el, a két Mercedes-pilóta mögött és a mezőny többi tagja előtt.

Max Verstappen, Red Bull Racing, exits his car in parc ferme after qualifying in third place

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Igazából egy pillanatig sem volt kérdés, hogy ez az időmérő is a két Mercedes párharcáról fog majd szólni, ezért a legjobb megszerezhető pozíció mögöttük ismét a harmadik helyezés volt. Verstappen ezt a két Racing Pointot megelőzve biztosította be. Lemaradása hét tizedmásodperc volt, de holnap még lehet keresnivalója a futamon.

A holland is viszonylag elégedetten nyilatkozott a kvalifikációt követően, hiszen ő is tudta, hogy ez volt most számukra a maximum. A vasárnapi reményeit azonban nem írja le. „Igen, ez most a legtöbb, amire képesek vagyunk jelenleg. Szerintem az egész hétvégén a harmadik helyen voltunk. Elég boldog vagyok emiatt.”

„Csak abban reménykedem, hogy a futamon közelebb lehetünk hozzájuk. A tegnapi hosszú etapok nem tűntek annyira rossznak. A holnap viszont egy másik nap lesz, szóval majd meglátjuk.”

Még több F1 hír:

Verstappen még nem tudja biztosra megmondani, hogy holnap borsot törhet-e a Mercedesek orra alá, de azért reménykedik benne.

„Nehéz most még megmondani. Jónak éreztek az autót. Csak azt remélem, hogy nyomás alá helyezhetem majd őket holnap. Tudom, hogy nehéz előzni ezen a pályán. Mindent meg kell próbálnunk, hogy közelebb kerülhessünk hozzájuk és megnehezíthessük a dolgukat.”

A holland talán most abban bízhat még, hogy a melegebb időjárás kicsit megkavarja majd a gumihelyzetet és ezzel a taktikákat is, bár pénteken nem tűnt úgy, hogy a csillagosok annyira szenvedtek volna az abroncsokkal, mint Silverstone-ban. Ha Verstappen jó rajtot tud venni, és tartani tudja a tempót, akkor viszont még érdekes futamra lehet kilátás.


Elképesztően látványos videóval állt elő a Red Bull

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas nem tudott mit kezdeni a harmadik szektorral
Következő cikk Hamilton: hosszú út van az első kanyarig, a munkának még nincs vége

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország