Verstappen Vettelt hibáztatja

Bár a Q3-ban Max Verstappen autózta a legjobb köridőt, a holland első próbálkozása alkalmával túl szélesen fordult a 4-es kanyarban, így idejét törölték. A holland második köre csak a 3. helyre volt elég, ő pedig ennek okáról beszélt.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Zak Mauger / Motorsport Images

Max Verstappen úgy kezdett neki utolsó mért körének, hogy a pálya kiszélesítése miatt elvett ideje nélkül csak a 10. helyen állt. A holland végül megszerezte a harmadik rajtkockát, azonban úgy érzi, előrébb végezhetett volna, ha az előtte haladó autó időben félrehúzódik…

„Az egész időmérő alatt nehezen boldogultam az autóval, sokat szenvedtem a tapadás hiánya miatt” – kezdte az edzés értékelését a holland versenyző.

Még több F1 hír:

„Az első köröm a Q3-ban jól sikerült, a négyes kanyarnál azonban kicsit szélesen fordultam. Ezt követően biztos voltam benne, hogy van még bennünk egy hasonlóan erős kör.”

„Az utolsó szektorban azonban az utolsó néhány kanyarban az utamban volt egy autó, ami tovább rontotta az eleve alacsony tapadást. A széllel együtt emiatt úgy érzem, jelentős időt vesztettem, de ez már csak így megy” – utalt Verstappen Vettel Aston Martinjára, aki csak a köre végén húzódott félre előle.

A Mercedes a mai napon erősebbnek tűnt a Red Bullnál, különösen a közepes keverékeken, melyeken a két csapat holnap a versenyt kezdi majd. A holland ennek ellenére bízik abban, hogy holnap felvehetik a harcot legfőbb riválisaikkal.

„A helyzetünk nem a legjobb, de holnap megteszünk minden tőlünk telhetőt. Remélhetőleg jobban állunk majd a tapadás tekintetében, a hétvége eddigi szakaszában ugyanis nem volt túl élvezetes a vezetés” – fogalmazott a holland.

Valtteri Bottas szerezte meg a pole-pozíciót a Portugál Nagydíj időmérőjén

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: Nem számítottunk az első sorra!
Következő cikk Bottas: Jó látni, hogy kifizetődött a befektetett munka!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország