Verstappen változtatni akar az F1-es szabályokon Hamilton kizárása után
A Red Bull versenyzője, Max Verstappen úgy gondolja, alakítani kellene a sprinthétvégék parc fermére vonatkozó szabályain, miután Hamiltont és Leclerc-t is kizárták Austinban.
Az USA Nagydíj után néhány órával érkezett a meglepő hír: Lewis Hamiltont és Charles Leclerc-t is kizárták a kopólemez túlzott mértékű kopása miatt, amelyet a bukkanós austini aszfaltcsík okozott.
A Mercedesnek és a Ferrarinak csak az időmérőn tűnt fel, hogy nem megfelelő beállításokat választottak, de mindkét istálló úgy döntött, kockáztat, hiszen a beállításváltoztatás bokszutcai rajttal járt volna.
Max Verstappen úgy gondolja, átalakításra szorulna az a szabály, amely szerint az FP1 után már nem lehet változtatni a beállításokon a sprinthétvégéken:
„Ha kicsit rossz irányt választasz a beállítások terén az FP1-en, akkor az egész sprinthétvégére így jártál, és ez nagy szívás. Voltak idén nagyon jó sprinthétvégéink, de nem voltam teljesen elégedett.”
„Nézzük csak meg a hasmagasságokat Austinban! A Mercedes és a Ferrari nem direkt állította túl alacsonyra az autóját. De ha rossz beállításokat választasz, már nem tudsz visszafordulni. Legfeljebb a guminyomáson tudsz valamit alakítani. De ha az előírt értékek már nagyon magasak, akkor ennyi volt.”
Verstappen egy ötlettel is előállt, szerinte külön parc fermét kellene bevezetni a szombati és a vasárnapi napra:
„Egy parc fermét szombatra, egy parc fermét vasárnapra például. Hogy mit gondolok az egykörös időmérőkről a sprintre? Az túl kockázatos lenne. Szerintem a jelenlegi formátum nagyon jó.”
„Nekem már a jelenlegi rendszer azon változtatása sem tetszik, hogy kemény-közepes-lágy gumival kell menni. Már azt sem tudjuk, hogy itt mi az okos taktika: egy gyors kör, vagy egy közepesen gyors kör, egy hűtő kör, aztán még egy gyors kör?”
„Még én sem tudok pontosan lépést tartani a szabályokkal, ami olyan érzést kelt, mintha el lennék veszve. Ez olyan, mint egy cirkusz” – mondta Verstappen az Auto Motor und Sportnak.
Eközben itt a Dakar-rali beharangozója, míg Tost szerint a 16 éves Verstappen 2 másodperccel gyorsabb volt mindenkinél.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.