Verstappen válaszolt Hamiltonnak: „Nincs mit bizonyítanom!”

A Red Bull-pilóta Max Verstappen visszautasította azt a feltételezést, hogy a bizonyítási vágy táplálta volna a versenyzését, és azt is elmondta, egy versenyző célja soha nem az, hogy ütközzön a másikkal.

Verstappen válaszolt Hamiltonnak: „Nincs mit bizonyítanom!”

Lewis Hamilton és Max Verstappen az idei négy futam mindegyikén megtalálta egymást a pályán, és bár szoros kerék a kerék elleni csatákat vívtak, egyszer sem ütköztek össze egymással. Hamilton szerdán azt nyilatkozta, eddig jól el tudta kerülni az ütközést a holland versenyzővel.

A brit pilóta emellett hozzátette, hogy Verstappen talán úgy érzi, bizonyítania kell, a 23 éves Red Bull-pilóta viszont visszautasította azt a felvetést, hogy a versenyzését a bizonyítási vágy táplálta volna.

„Nincs mit bizonyítanom! Szerintem mindketten tettünk arról, hogy ne ütközzünk össze, szóval igen, ilyen szempontból jól teljesítettünk. De keményen is versenyeztünk, miközben kerültük a kontaktot. Reméljük, hogy ez a folytatásban is így lesz, és a pályán maradva, keményen versenyzünk egymás ellen.”

Még több F1 hír:

Múlt héten a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown azt mondta, szerinte „csak idő kérdése”, hogy mikor ütközik össze a két rivális a pozícióharc közben. Erről a kijelentésről Verstappent is megkérdezték, aki azt válaszolta, nem helyes azt sugallni, hogy a pilóták szándékosan keresik a kontaktot.

„Őszintén szólva nem tudom, mit mondhatnék erről. Soha nem az a célunk, hogy ütközzünk, nem igaz? Csak annyit érnénk el vele, hogy gyártanánk néhány érdekes címlapot.”

„Azt hiszem, több megtekintést érünk el azzal, ha azt mondjuk, csak idő kérdése, hogy ütközünk, mintha azt mondanánk, hogy eddig remek versenyeket teljesítettünk. Természetesen az előbbire fognak többen kattintani.”

A kérdésben megszólalt az Aston Martin-pilóta Sebastian Vettel is, aki szerint kívülről nem ugyanúgy néz ki egy párharc, mint a volán mögött ülve.

 

„Nekem úgy tűnik, kívülről nem látni azt, hogy mennyire szoros egy-egy csata, és hogy milyen könnyen mehetnek félre ilyenkor a dolgok anélkül, hogy ebben bármiféle szándékosság lenne.”

„Senki nem úgy megy bele egy előzésbe, hogy ki akarja ütni a másik autót vagy saját magát, mert egyszerűen túl nagy a kockázat. Néha egy előzésnél vagy védekezésnél nagyon kicsik a különbségek, és nüanszok is elegek ahhoz, hogy ütközés legyen a dolog vége” – mondta Vettel.

A Mercedes lemondta a Pirelli-gumik tesztjét, a Ferrari ugrik be helyettük…

megosztás
hozzászólás
Räikkönen: Régebben nem volt szükségünk ennyi szabályra…
Előző cikk

Räikkönen: Régebben nem volt szükségünk ennyi szabályra…

Következő cikk

Norris: „A csapat vezére szeretnék lenni”

Norris: „A csapat vezére szeretnék lenni”
Hozzászólások betöltése