Verstappen valamilyen szinten örült a Ferrari-katasztrófának

megosztás
hozzászólás
Verstappen valamilyen szinten örült a Ferrari-katasztrófának
Szerző:
, Szerkesztő

Max Verstappen, akinek az időmérő második szakaszában szintén apróbb műszaki hibája akadt, az edzés után elmondta, nem biztos, hogy az első sor környékén tudott volna végezni, ha a két Ferrari nem hullik ki az időmérőn.

Max Verstappennek a szabadedzések alapján egyáltalán nem nézett ki az, hogy az első sorból fog indulni, azonban talán annak is köszönhetően, hogy a két Ferrari sorban kiszállt az időmérőn, megnyílt a lehetőség előtte, hogy igazán jó eredményt érjen el, és ez sikerült is neki: a két Mercedes közé beékelve magát második lett. Az üröm az örömben azonban az, hogy egy saját műszaki hiba miatt a lágyakon tudott csak bejutni a Q3-ba, de ettől még elégedetten értékelt a kvalifikáció után:

„A Q1-ben még a Ferrarik voltak elég erősek, és ilyenkor az utolsó szakaszra a különbségek csak nőni szoktak, úgyhogy ebből a szempontból még örülhetünk is, hogy kiestek. Nekem személy szerint a Q1-ben még jó volt, ott érezhetően a határokra tudtam tenni a kocsit, de az utolsó szakaszra vesztettünk a tapadásból. Valószínűleg az tett be a gumiknak, hogy közben melegebb lett. Ettől még a második hely elég jó, és boldog vagyok miatta.”

Még több F1 hír:

A Red Bull szurkolói is infarktus közeli állapotba kerülhettek, amikor a második szakasz elején Verstappen visszagurult egy felvezető kör után a boxba, és elkezdték bütykölni a kocsit, végül azonban sikerült visszaküldeni a hollandot a pályára, aki be is került az első tízbe – de a lágyakon:

„Igen, azt a kört egy másik módban akartam megfutni, de a rajt/célvonal átlépésekor volt egy kihagyás, és egyből csökkent a kocsi teljesítménye. Onnantól tudtam, hogy ennek a körnek lőttek, úgyhogy inkább visszamentem a boxba, ott mindent ellenőriztek, és mehettem ki újra. Persze sajnos nem tudtam ugyanazokon a keverékeken bejutni, mint a többiek, de ez most így jött össze.”

„Silverstone-ban a turbóval volt probléma, és nem tudom, hogy most más volt-e, de eléggé hasonló jelenség volt. Szerencsére mindenki keményen dolgozik azon, hogy ezt a múltévá tehessük. Az utolsó szakaszban, amikor igazán számított, már nem volt semmi gond, és ez szerintem azt mutatja, hogy ez sikerült is.”

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Fotó készítője: Steven Tee / LAT Images

Ausztriában a hőségben remekül ment a Red Bull, de Verstappen úgy érzi, a holnapi 25 fok körüli hőmérsékletben jóval nehezebb dolguk lesz:

„Sajnos holnap úgy néz ki, hogy csak 24-25 fok lesz, úgyhogy nem lesz elég nagy a hőség ahhoz, hogy támadjunk. A futamokon amúgy is erősebbnek érzem magunkat, mint máskor, de most más gumikon fogunk indulni, és nem tudjuk, ezek mit fognak hozni holnap. A remény az, hogy fogok tudni tapadni rájuk, és esetleg támadni is.”


Főszerepben a Német Nagydíj helyszíne, Hockenheim, amiről most egy virtuális gyors kört nézhetünk meg az F1 2019 játékból, benne a Red Bull-Hondával, mely akár esélyese is lehet az eseménynek.

Bottast "meglepő" fékhiba hátráltatta

Előző cikk

Bottast "meglepő" fékhiba hátráltatta

Következő cikk

Norris: Nem hiszem, hogy Albon az ölelésemre vágyik…

Norris: Nem hiszem, hogy Albon az ölelésemre vágyik…
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Német Nagydíj
Versenyzők Max Verstappen
Csapatok Red Bull Racing
Szerző Kolláth Benjámin