Verstappen után Ricciardo sem lelkesedik a Netflix sorozata iránt
Verstappen után Daniel Ricciardo sem a maximális lelkesedés hangjával beszélt a Netflixen egyébként nagy sikerrel futó Drive to survive című sorozatról.

A Forma-1 tavalyelőtt adott engedélyt a videómegosztó szolgáltatásnak, hogy a csapatokkal megegyezve belessenek a színfalak mögé. A sportág vezetésének nem titkolt célja az volt ezzel, hogy új híveket szerezzenek, elsősorban a minél fiatalabbak körében.
A sorozat tavaly bemutatott első évadában még nem szerepelt az összes csapat, ám így is hatalmas sikert ért el, ennek fényében 2019-ben leforgatták a második évadot, amelyben már mind a íz istálló jelen volt.
A második évadot éppen péntektől lehet megtekinteni a Netflixen, és már az a hír járja, hogy a sorozat készítőinek kamerái már a barcelonai téli teszteken is jelen volt, vagyis biztosra vehető a folytatás.
Ugyanakkor a főszereplők közül nem mindenki lelkesedik annyira a sorozatért, mint esetleg a nézők, korábban Max Verstappen fejtette ki, hogy a Drive to survive részrehajló, illetve igyekszik minden helyzetből a legdrámaibb fordulatot kihozni, akár azzal együtt is, hogy kiragadja a részletek a környezetükből.
A barcelonai teszt utolsó napján a Renault-val versenyző Daniel Ricciardót is megkérdezték a Netflix sorozatáról, és a mindig lelkes és nyitott ausztrál sem volt maximálisan oda a látottakért.
"Utálom őket. Ők nem filmeznek, ez az egész nagyon szelektálva van. A második évadból viszont még nem láttam semmit, csak egy előzetest. Még egy werkfilmet sem láttam, szóval talán majd a hétvégén lesz időm belenézni" - mondta Ricciardo.
"Az első szezon egészen jó volt, nagyrészt hiteles és viszonylag természetes. Az interjúk egy része viszont eléggé megszerkesztett, és gyakran kell egy üres szobában ülni miattuk" - mondta az ausztrál.
"Az idei szezont meg majd meglátjuk. Idén is lesznek ilyen leülős beszélgetések, ezzel kapcsolatban kíváncsi vagyok. Tudom, hogy nagyon sikeres volt tavaly az első szezon, de azt remélem, hogy nem erőltetik túl a dolgot. AZ első is azért működött, mert természetes maradt" - mondta Ricciardo.
Míg a teszteken a Renault egy fekete festést használt Barcelonában, a forgatási napon az eredeti verzió kapott helyet az autón. Egy érdekes és látványos konstrukció.
Jó hírek is vannak a Ferrariról: jobb lett a gumikezelés
Ricciardo elismerte, a McLarennel is tárgyalt 2018 végén
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.