Verstappen: Ültem az autóban és vártam a becsapódást…

Verstappen: Ültem az autóban és vártam a becsapódást…

A Toro Rosso holland újonca karrierje eddigi legnagyobb bukásán van túl, és tudja, Kanadában muszáj lesz párat előznie.

Max Verstappen nagyon nagyot bukott Monacóban. Egészen addig a pontig nagy versenyt futott a holland újonc, végül azonban nem szerzett pontot.

A versenybíróság őt látta felelősnek a Romain Grosjeannal való ütközésben, amiért 5-helyes rajtbüntetést kapott a közelgő Kanadai Nagydíjra.

„Igen, ez azt jelenti, hogy előznöm kell majd párat.” – fogta viccesre a figurát Verstappen a hivatalos honlapján.

„Bármi megtörténhet Kanadában, ahol nagy eséllyel láthatunk biztonsági autós fázist. A megfelelő stratégiával és tempóval látok lehetőséget egy jó eredményre.”

„Kétségtelen, hogy a monacói volt az eddigi legnagyobb balesetem. 30G erővel csapódtam be. Csak láttam előttem a falat, és arra gondoltam, hogy fel kell készülnöm, mert hamarosan ütközni fogok.”

„Már túl vagyok ezen az egészen, és utólag semmin sem változtathatok. Mindent elmondtunk már erről és ennyi. Itt az ideje, hogy elengedjük ezt a dolgot, és most teljes mértékben Kanadára koncentrálok.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Max Verstappen
Cikk típusa BRÉKING