Verstappen úgy érzi, vakon fognak nekivágni a Portugál Nagydíjnak

Max Verstappen, a Red Bull pilótája, mint mondta, egyáltalán nem csalódott amiatt, hogy a harmadik helyre érkezett a Portugál Nagydíj időmérő edzésén, bár hozzátette, a gumik szempontjából vakon indulnak el a holnapi futamon.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Max Verstappen a Portugál Nagydíj szabadedzései alapján tudta tartani a lépést a Mercedesekkel, még ha megelőzni nem is sikerült neki őket ideális körülmények között, közelebb volt hozzájuk, mint az a szezon során megszokott volt.

A holland versenyző aztán ugyanezt a tempót hozta az időmérőn is, mind a Q1, mind a Q2 alatt tudta tartani a lépést az ezüst nyilakkal, hiába kezdtek el romlani az idők az idő előrehaladtával, és vált kiszámíthatatlanabbá a gumik viselkedése.

Még több F1 hír:

A harmadik szakaszban már kőkemény taktikázás volt, Verstappen először például a közepes keverékeken jött gyors kört, így volt harmadik a két Mercedes mögött, és bár az edzés végén, már lágy gumikon be tudott furakodni közéjük, Lewis Hamiltonnak még volt valami a tarsolyában.

A Valtteri Bottastól végül 150 ezredre lemaradó pilóta a Skynak így nyilatkozott: „Igazából egész hétvégén tudtuk, hogy emiatt az új aszfalt miatt a gumikat nagyon nehéz lesz bemelegíteni, úgyhogy eléggé találgatás ment. Elégedett vagyok így a harmadik hellyel és maga a kör is elég jó volt szerintem.”

„Annyi, hogy kicsit összezavart ez az edzés. A Q1-ben futottam a leggyorsabb körömet és nem tudtam megismételni, egyszerűen nem volt ugyanolyan a tapadás. A Q2-ben és a Q3-ban persze kevesebb időnk van, de amúgy is nehezebb volt a gumikat felmelegíteni, bár a Q3 jobb volt ilyen szempontból, mint a Q2.”

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

„Mindezek ellenére, nem igazán élvezhető a dolog a tapadás hiánya miatt. Januárban voltam már itt, és akkor azt hittem, hatalmas élmény lesz vezetni, de egyszerűen nem lehet rendesen nyomni neki. Mintha jégen mennénk. Nagy kár.”

A holland az esélyeket is latolgatta kicsit: „A harmadik hely nem rossz, ráadásul nem nagy a lemaradásunk, remélhetőleg holnap is közel tudunk maradni. Az első kanyarban nem nagyon lehet bevetődni, de szerintem nem is ez lesz a kulcs, a gumik viselkedéséről nincs információnk, szóval eléggé vakon indulunk, meglátjuk, mi lesz útközben.”

Bottas szerint a köre jó volt, a stratégiája viszont nem

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Bottas szerint a köre jó volt, a stratégiája viszont nem
Következő cikk Kérdéses, hogy ki indulhat az ötödik rajhelyről Portugáliában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország