Verstappen úgy érzi, megint félreértették, amit mondott

Max Verstappen szerint félreértették azt, amit a Forma-1 Bahreini Nagydíja után Romain Grosjean balesetéről mondott.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 2nd position, receives his trophy

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Romain Grosjean a balesetében égési sérüléseket szenvedett és a hétvégi Szahír Nagydíjat ki is kell, hogy hagyja majd, a múlt vasárnapi futamot pedig több, mint egy órára leállították, amíg eltakarították a romokat.

A balesetről rengeteg visszajátszást mutattak, amely pár versenyző szerint érzéketlen volt. A vasárnapi sajtótájékoztatón Max Verstappen azonban azt mondta, „kirúgná” azt a pilótát, aki nem ülne vissza az autóba egy ilyen komoly csattanás után.

Még több F1 hír:

„Szerintem félreértették, amit mondani akartam. Arra akartam rámutatni, hogy a pilóták pontosan tudják, milyen kockázatot vállalnak és hogyha valaki kételkedik a dologban, akkor inkább hagyja abba a versenyzést.”

Verstappen szerint amennyiben komolyabbak lettek volna Grosjean sérülései, más lett volna a helyzet: „Semmi bajom nincs azzal, ha valaki kényelmetlenül érzi magát attól, hogy versenyeznie kell, de egy csapat tagjai vagyunk, akik számítanak arra, hogy tesszük a munkánkat, ami az, hogy vezetjük az autót. Ha Romain ott marad, nyilván máshogy alakulnak a dolgok.”

 

„A 60-as, 70-es években sokkal veszélyesebbek voltak az autók, de a pilóták azért is visszamentek a pályára, mert tudták, hogy ez a munkájuk és szerették csinálni, még ha tudták is, hogy nagy az esélye annak, hogy elveszítik a barátaikat."

"Ma már hihetetlenül biztonságos a Forma-1 és nyilván mindenki döntést tiszteletben tartom, de én így érzem. Senki sem akar ilyen baleseteket látni és csak az számít, hogy Romain jól van.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Nyikita Mazepin lehet a Forma-1 következő botrányhőse
Következő cikk Alonso két Renault-t is vezethet majd Abu Dhabiban...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország