Verstappen úgy érezte, korai kiesései után már nem hibázhat

Max Verstappen arról beszélt, hogy miután a szezon első versenyein kétszer is nullázott technikai gondok miatt, „nem engedhetett már meg magának hibákat”, ha vissza akart még kapaszkodni a bajnoki harcba.

Max Verstappen, FIA F1 Champion

Fotót készítette: FIA

Ha valaki csak az év végi összesítést látja, akkor könnyedén mondhatja azt, hogy Verstappen simán tudta megvédeni világbajnoki címét, hiszen 454 pontot szerzett, 146-tal felülmúlva Charles Leclerc-t, ráadásul rekordot jelentő 15 futamgyőzelmet ünnepelhetett.

A szezon azonban egyáltalán nem úgy indult, hogy az sima Verstappen-sikert hoz majd, ugyanis a holland Bahreinben és Ausztráliában is kiesett az üzemanyag-szivattyú problémái miatt, így három versenyt követően 46 egység volt a lemaradása Leclerc-hez képest.

Még több F1 hír:

Amikor az Autosport/Motorsport.com megkérdezte Verstappent, hogy mely területen sikerült idén komolyat fejlődnie, ő annak a fontosságára hívta fel a figyelmet, hogy minden futamon pontot kell szerezni, és felidézte, hogy a korai kiesések után úgy érezte, egyetlen hibát sem véthet már.

„Amikor a bajnokságért harcolsz, akkor lényegében minden egyes futamon a lehető legtöbb pontot kell gyűjtened” – mondta a kétszeres bajnok az FIA év végi díjátadó gáláján. „Ezért is volt nehéz, hogy az év elején kétszer is kiestünk. Tudtam, hogy onnantól kezdve nem engedhetek meg hibákat.”

„Mindig igyekszel a lehető legtisztábban vezetni és a lehető legtökéletesebb lenni minden egyes hétvégén. Én mindig ezt várom el magamtól, ha autóba ülök.” Verstappen 2022-es sikere komoly ellentétbe állítható a 2021-essel, amikor is a legutolsó körig harcolt Lewis Hamiltonnal.

 

Idén azonban már nem a Mercedes és Hamilton, hanem a Ferrari és Leclerc volt az első számú kihívó, de ők is többé-kevésbé csak a szezon feléig tudták tartani a lépést a bikásokkal. Nem meglepő tehát, hogy Christian Horner csapatfőnök érzése szerint Verstappen idén „versenyzőként lépett egy újabbat előre”.

„Idén annyira éretten és összeszedetten vezetett, miközben óriási győzelmeket ért el hihetetlen nyomás mellett. Csak a szezonra visszagondolva jössz rá, hogy voltak kemény pillanatok Szaúd-Arábiában, Miamiban vagy éppen Montreálban.”

„Az év elején nem a miénk volt a leggyorsabb autó. Ő tartott minket életben, folyamatosan nyomta tovább, miközben fenomenális precizitással és tempóval vezetett. Amikor pedig adódott egy lehetőség, ő két kézzel ragadta azt meg.”

Komoly bejelentést tett a Williams

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Év végi bizonyítványosztás a Motorsport.com-nál: a 15. helyen: Csou Kuan-jü
Következő cikk F1-es csapatvezetői körkép: ki mióta irányítja jelenlegi istállóját?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország