Verstappen: tudtam, hogy hátrányban vagyok, szóval már nem volt vesztenivalóm

Miközben csapattársa és legnagyobb bajnoki riválisa már a Q1 elején összetörte az autóját, és ezzel kiszállt a további csatából, Max Verstappen zseniálisan teljesített, és a Q3 legvégén egy elképesztő körnek hála életében először indulhat majd pole-ból Monacóban.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB19

Simon Galloway / Motorsport Images

Ha csak a szabadedzések eredményeit vettük volna alapul, akkor azt mondhattuk, hogy simán Verstappen az időmérő edzés legnagyobb esélyese, végül azonban jóval több volt ez egy sima kvalifikációnál. A Red Bull pilótája ugyanis az első gyorsköröket követően csak az ötödik pozícióban állt, és végül onnan sikerült visszahoznia magát az élre.

Arról nem is beszélve, hogy a második szektorig úgy tűnt, nem lesz övé az első rajtkocka, hiszen két tizedes hátrányban volt Fernando Alonso legjobb idejéhez képest. A végén azonban elképesztő szektort rakott össze, többször is súrolta és érintette a falakat, de nyolc századdal végül mégis ő zárt az élen.

Nem meglepő tehát, hogy a leintést követően a holland is elégedetten értékelt, miközben tudja, hogy Monacóban azért bármi megeshet. „Nagyon boldog vagyok. Előzetesen tudtuk, hogy kicsit talán szenvedni fogunk itt azzal, hogy mindent összerakjunk, tegnap nem is indultak jól a dolgok, de folyamatosan javulni tudtunk.”

„Az időmérőn viszont mindent bele kell adnod, mindent kockára kell tenned. Az első szektorom viszont nem volt jó az utolsó körömön, az 1-es kanyarban kissé óvatos voltam, szóval tudtam, hogy hátrányban vagyok. Ezért az utolsó szektorban már nem volt vesztenivalóm, hozzáértem párszor a falhoz, de nyilván rendkívül boldog vagyok annak, hogy most először az élről indulhatok.”

Verstappenre a legnagyobb veszélyt vasárnap talán a rajt jelentheti, ha azonban ott meg tudja tartani a vezetését, akkor nagyon nehéz lesz őt megfogni: „Tiszta rajtra lesz szükségünk, rövid az út az 1-es kanyarig. Monacóban viszont sok minden történhet, igaz? Biztonsági autó, eső, mindig van itt egy kis káosz.”

„A versenytempónk viszont erős, szóval az nem lesz gond, de ettől még muszáj lesz nyugodtnak maradnunk és tiszta versenyt futnunk” – zárta az interjút a bajnoki éllovas, aki ezzel a hihetetlen kvalifikációval nagy lépést tett a vasárnapi sikere felé, de persze még bármi megtörténhet.

Aki esetleg bármiről is lemaradt ezen a rendkívüli időmérőn, az itt bepótolhatja.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: Verstappennek eddig is vegyes rajtjai voltak, holnap megpróbálom megnyerni!
Következő cikk Perez: csalódtam magamban, nehéz lesz innen bármit is elérni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország