BRÉKING

Verstappen tudja, a Mercedes kiesése sokat segített, de ezt a futamot ő nyerte meg

Max Verstappen büszke a teljesítményére, és a Red Bull munkájára, mert szinte mindent tökéletesen csináltak a barcelonai futamon.

Eddig is a hollandtól volt hangos a sajtó a Red Bull döntése miatt, de ez most hatványozottan igaz, hiszen megnyerte a Spanyol Nagydíjat.

Verstappen természetesen nagyon boldog és még mindig nehezen hiszi el, hogy ő lett minden idők legfiatalabb futamgyőztese, dobogósa és így tovább…

„Ez egy nagy meglepetés volt, valami egészen váratlan. Az elejétől a végéig jó munkát végeztünk a csapattal, de határon kellett lennünk, hiszen tudtuk, hogy csak így lehet esélyünk a Ferrarik ellen, valamint Daniek is fenyegetettséget jelentett a másik autóval.”

„A lágy gumikról közepesre váltottunk, és az autó egész jól kezdett reagálni a különböző szituációkban, aminek örültem. Ez volt az a pillanat, melytől kezdődően megpróbáltuk a saját kezünkben tartani a dolgot. A végén a lehető legjobb stratégiát választottuk, különösen az utolsó etapban, amikor nyomás alá kerültem Räikkönen által. Nem hibázhattam, mert ott volt mögöttem, és tudom, hogy élt volna a lehetőséggel, mert ő egy világbajnok és egy tapasztalt pilóta.”

„Az utolsó körben izgatott és ideges voltam. Nem tudtam elhinni, hogy mindez megtörténhet velem. Láttam a nevemet a képernyőkön, és arra gondoltam, hogy ennek mindjárt vége, és helyette a gumikra, valamint az autóra kell összpontosítanom.”

„A Mercedes ma nem fejezte be a versenyt, ami nyilvánvalóan segített nekünk, de néha szükséged van egy kis szerencsére. Mi ezt a szerencsét képesek voltunk kihasználni. Nem hiszem, hogy ezért bárkinek is támadnia kellene minket. Más is megtehette volna a helyünkben, de mi voltunk ott.”

„Ma elsősorban nem a tempónkkal, hanem a jó gumikezeléssel, a jó stratégiával és a szintén jó bokszkiállásokkal nyertük meg. Tudtam, hogy a Ferrari gyorsabb mögöttem, de nem annyival, hogy meg is előzzön. Ott azonban már csak rajtam múlott a dolog.”

„Tudtam, hogy nehéz lesz, de éltem a lehetőséggel és még számtalanszor át akarok ezt élni.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo a stratégiát hibáztatja, az meg tipikus, ha Vettel a rádióban panaszkodik
Következő cikk Verstappen édesanyja: „Ez volt a fiam első győzelme, de sok fogja követni…”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország