Verstappen továbbra is a realitás talaján mozog

Max Verstappen kételkedik abban, hogy meg tudja verni Valtteri Bottast a második helyért a bajnoki pontversenyben, és arra számít, hogy sok pontot fognak bukni Monzában. Elmondta azt is, hogy ő csak a saját teljesítményére figyel, és minden egyes hétvégén a lehető legtöbbet akarja kihozni magából.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Verstappen jelenleg szétválasztja a két Mercedes-pilótát a tabellán, és 47 ponttal követi Hamiltont, Bottas pedig három ponttal van mögötte. A holland sokszor hangsúlyozta, hogy nem igazán tartja reálisnak a bajnoki cím megnyerését, látva a Mercedes domináns formáját, hiszen az eddigi hét versenyből hatot nyertek meg a csillagosok.

Verstappen csak az ötödik helyre tudta kvalifikálni magát az Olasz Nagydíjra, és a Red Bull szenvedett kicsit az alacsony leszorítóerős monzai aszfaltcsíkon; kilenc tizeddel maradtak el Hamilton nyerő idejétől.

Amikor megkérdezték tőle, hogy milyen céljai vannak még a szezonban, a red bullos elmondta, hogy „valószínűleg harmadik helyen fog végezni a bajnokságban”, és bevallotta, hogy nem hiszi, hogy megverheti Bottast.

Még több F1 hír:

„Már az is meglep, hogy második vagyok. Nagyon kiegyensúlyozottak vagyunk, és szerintem párszor túl is teljesítettünk, és persze a győzelem is segített egy kicsit. A magam részéről én sosem éreztem, hogy a bajnokságért küzdenék. Minden hétvégén legalább hét pontot bukom, és az elején, amíg ilyen 20-30 pont a lemaradás, akkor még úgy tűnik, hogy meccsben vagy.”

„Viszont már most 47 pont a hátrány, és holnap ez csak nőni fog. Az 50-es tartományban lesz, azt hiszem. Sosem mondtam, hogy benne leszek ebben a harcban. Én csak mindig a legjobb eredményt akarom elérni.”

„Én mindig magamat nézem. A lehető legjobb munkát végeztem? Én ezt akarom elérni minden egyes héten” – mondta Verstappen, aki nem igazán volt letörve attól, hogy csak ötödik lett szombaton. A Red Bull arra számított, hogy ez a pálya kihívást jelenthet majd számukra.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„Amikor megérkezem a hétvégére, a legjobbamat próbálom nyújtani. Mindenki mondhat, amit akar, de én már fiatalon megtanultam, hogy realistának kell lenned. Lehet, hogy ez néha negatívnak hathat, de számomra ez működik a legjobban.”

„Így nem leszel csalódott az időmérő után, mert tudod, hogy hol leszel majd. Én személy szerint arra számítottam, hogy nehéz lesz. Sosem hittem azt, hogy a Mercedesszel harcolhatok, és érdekes volt látni, hogy miként muzsikál az autónk ezen a gyors pályán.”

„Szerintem ez is csak megmutatta az idén meglévő gondjainkat, hogy ez nem egy igazán gyors autó” – festett képet Verstappen ismét a helyzetükről, szokásához híven csak realistán.


Ilyen lenne fordított vonalvezetéssel a Red Bull Ring a Forma-1-ben

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az FIA csak rontott volna a monzai helyzeten?
Következő cikk A Haas két évre tervez az új pilótáival

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország