Verstappen tökéletes előzése Vettel ellen Szingapúrban: videó

Sebastian Vettel egy kissé érthetetlen taktikával a háta mögött vágott neki a második etapnak Szingapúrban. Max Verstappen és a Red Bull ezt maximálisan kihasználta.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB14, battles with Sebastian Vettel, Ferrari SF71H, at the start of the race

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Már a szombati időmérő edzés nagy meglepetést okozott, amikor Lewis Hamilton egészen simán megszerezte a rajtelsőséget. A brit egy olyan kört „rittyentett” össze a Mercedesszel, amire még ő sem találta a szavakat.

A második helyen Verstappen zárt a Red Bullal, és csak a harmadik rajtkocka lett Vettelé. A német világbajnok természetesen nem repdesett az örömtől, de tudta, hogy a versenyen lehet majd lehetősége arra, hogy Hamilton, a fő riválisa elé kerüljön.

Vettel végül csak közvetlen Hamilton mögé jutott, de arról is le kellett mondania, mert Verstappen egy nagyszerű bokszutcai manőver részeként a Ferrari elé került. Egészen minimális volt közöttük a különbség, de a Red Bull versenyzője nem kegyelmezett.

Ezzel az előzéssel Sebastian már 40 pontos hátrányt tudhat a neve mellett, 6 versennyel a szezon vége előtt. Minden bizonnyal már nem az ő kezében van a sorsa, és úgy tűnik, Hamilton képtelen hibázni, valamint a Mercedes találhatott valamit a gumikezeléssel.

Videón a Verstappen-Vettel jelenet Szingapúrból

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Williams 2.20 másodperces kerékcseréje Szingapúrból
Következő cikk Alonso nem pihen, Szingapúrból a Toyota főhadiszállására ment

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország