Verstappen természetesen hazai futamára is egyedi sisakkal készült (videó)

A Forma–1 az utóbbi években szerencsére ismét enyhített a sisakokra vonatkozó előírásokon, így a pilótáknak már nem kötelező ugyanazzal a fejvédővel végigversenyezniük a teljes évet. Max Verstappen ezt kihasználva újabb sisakfestést mutatott be.

Max Verstappen, Red Bull Racing walks the track

Max Verstappen, Red Bull Racing walks the track

Jerry Andre / Motorsport Images

Különleges hétvége ez számára, hiszen most először versenyezhet majd hazai közegben a hollandok nagy tehetsége és bajnokesélyes pilótája. Ennek pedig nyilván meg is akarta adni a módját, ezért egy egyedi sisakdizájnt fog használni most hétvégén is.

Ez a darab azonban merőben eltér a spáitól, ahol a narancssárga szín dominált, most azonban a hagyományos holland színek, a zászlót alkotó kék, fehér és piros van előtérben, miközben a motívumok igazán részletesek lettek rajta.

Még több F1 hír:

Verstappen szerint olyan hatást kelt, mintha valaki kézzel festette volna meg, ahelyett, hogy fújták volna, és talán nem is téved, hiszen közelebbről megnézve valóban rengeteg kis apróságot lehet kiszúrni rajta.

Már csak az a kérdés, szerencsét hoz-e neki ez a dizájn hazai közönsége előtt. Zandvoort egy elég különleges aszfaltcsík több szempontból is, de főként a komolyabban megdöntött kanyarok miatt lesz érdekes figyelni, mire mennek a versenyzők.

 

Komoly kihívás lehet fizikai szempontból a mostani hétvége

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Holland Nagydíj - 1. szabadedzés (LIVE)
Következő cikk Hamilton nyerte a visszatérő Holland Nagydíj piros zászlóval is megszakított első edzését

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország