Verstappen: „Szimulátorozás közben olyan nagy a nyomás, mint a valóságban”

Max Verstappen úgy érzi, hogy a nyomás is adott a szimulátoros versenyek során, de az elmúlt hetekben már elkezdett unatkozni, és újra a valóságban akar versenyezni.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

Sok versenyző kezdett el aktívan szimulátorozni, és naponta sok órát gyakorolni. Ezen a hétvégén is lesz Virtuális Nagydíj a Forma-1-ben az igazi Monacói Nagydíj helyett, amin Esteban Ocon is ott lesz a Renault-val.

Még több F1 hír:

Lewis Hamilton például nem látja szükségesnek azt, hogy szimulátorozzon, mert szerinte nem származik belőle hátránya. Ezzel szemben Max Verstappen, a Red Bull pilótája gyakorlatilag mindig versenyez, ami mentálisan is kellően karban tudja tartani.

Max a Puma Instagram csatornáján keresztül beszélgetett David Coultharddal, az ex-F1-es versenyzővel, aki 2001-ben második lett a bajnokságban Michael Schumacher mögött. A skót a Red Bullnak is versenyzett.

„Gyerekkoromban a kék volt a kedvenc színem, de ma már a narancs jelent sokat számomra. A rajongóim narancssárga színekben jelennek meg a versenypályákon, és ezzel együtt ez a mi nemzeti színünk.” - idézte a Speed Week Verstappent.

„Ez is az oka annak, hogy bizonyos alkalmakként narancssárga színű sisakot hordok. Az egész évben ez túl sok lenne számomra, de ez a fajta átmenet a színek között szerintem remek megoldást jelent.” - folytatta.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotó készítője: Red Bull Content Pool

Verstappen számára nem okozott nagy gondot, hogy elzárja magát a külvilágtól a vírus miatt. Korábban is sok időt töltött otthon a versenyek között, de természetesen már szívesen versenyezne, nemcsak a virtuális térben.

„Nagyon szívesen vagyok otthon. A nagydíjak alatt is szeretek visszatérni a lakásomba a versenyek után. Ez barátságos és csendes, de be kell valljam, ez kicsit unalmas lett az elmúlt hetekben. Az idő nagy részét szimulátoros versenyekkel töltöm, és már a fél Netflixet is megnéztem. Most végre kimehetünk, és jó érzés kint edzeni.”

„Minden nap mérlegre állok. Ha rosszul eszem vagy iszom, gyorsan fogyni kezdek, szóval óvatosnak kell lennem. Otthon edzőgépem és súlyaim is vannak. A gumiszalagokkal is sokat dolgozom. Nem volt nehéz megőriznem a formámat, mert mindig nagyon felkészült akarok lenni, hogy fizikailag ne érezzek korlátokat vezetés közben.”

„Ez egy másik ok arra, amiért ilyen gyakran szimulátorozom. Egyszerűen csak mentálisan éles akarok maradni. Amiikor időmérőt megyek egy szimulátorban, vagy ott állok a rajtnál, vagy harcolok, a nyomás olyan nagy, mint a valóságban.”

„A szimulációk most már nagyon reálisak. Ebben a kötelező szünetben semmi tennivalónk sincs, és ez olyasvalami, amit el kell fogadnunk, és megpróbálnunk abból a lehető legtöbbet kihozni.” - Verstappen a karanténidőszak ideje alatt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo F1-es pályájának kiemelkedő pillanatai
Következő cikk Júniusig biztosan nem érkezik az új F1-es versenynaptár

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország