Verstappen szerint sok lassabb versenyző van a Forma-1-ben Hülkenbergnél

Max Verstappen nagyon elismerően beszélt a volt kollégájáról, versenytársáról, akit visszavár a Forma-1-be. A holland is azt reméli, hogy Nico Hülkenberg kap még lehetőséget.

Nico Hulkenberg, Renault F1 Team

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Az év egyik legnagyobb meglepetése az volt a tavalyi szezon során, amikor kiderült, hogy Nico Hulkenbergnek nem lesz helye a 2020-as rajtrácson. Voltak, akik döbbenten fogadták a hírt, miszerint a Haas F1 Team hosszabbított Romain Grosjeannal.

Még több F1 hír:

Hülkenberg és a Haas tárgyaltak egymással, de nem tudtak megállapodást kötni. A részletek nem derültek ki, de azt mindenki tudja, hogy a német és a csapat másik pilótája, Kevin Magnussen nem túlzottan egymás kedvencei.

A hamarosan 33 esztendős Nico még mindig negatív rekordernek mondhatja magát, hiszen nála több nagydíjon senki sem állt rajthoz az F1-ben dobogó nélkül. Ez összesen 177 ilyen startot jelent a neve mellett, aminek nem túlzottan örülhet.

Hülkenberg ugyan kapott ajánlatokat más bajnokságokból, nem kötelezte el magát, de hamarosan újra versenyezni akar. Valószínűleg megvárja, hogy mi történik az F1-es pilótapiacon, bár nincs túl sok esélye, és ha 2022-ben sem kerül vissza, akkor könnyen lehet, hogy más karriert kell futnia.

Nico Hulkenberg, Renault F1 Team

Nico Hulkenberg, Renault F1 Team

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

A tapasztat pilóta a német RTL stúdiójából jelentkezett a Stájer Nagydíj ideje alatt, ahol kommentátorként volt jelent. Ez mindenképpen egy új szerep volt számára, hiszen azokban a pillanatokban autóban szokott ülni.

A következő évre is alternatíva lehet számára a Haas, csakúgy mint az Alfa Romeo, így nincs minden veszve. Max Verstappen is sajnálja, hogy a német már nincs ott a rajtrácson, aki nagyon magasan értékeli a társa tehetségét.

„Nico még mindig a bokszutcához tartozik” - idézte a Formula Passion Verstappent. „Itt sok versenyző szerintem lassabb, mint ő. Egy nagyszerű fickó.”

Úgy tűnik, van esély arra, hogy Vettel 2021-ben is a rajtrácson legyen, és nem is akárhol

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sajtó: Vettel és az Aston Martin tárgyalhat egymással, de még nincs megállapodás
Következő cikk Bottas kellemetlen pillanata a koronavírus-teszt elvégzése közben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország