Verstappen szerint nem a Mercedes lesz a legnagyobb ellenfelük a hétvégén

Max Verstappen úgy gondolja, kemény feladat lesz megverni a Renault-t a harmadik helyért az Orosz Nagydíj időmérő edzésén, de úgy érzi, hogy a versenytempójuk jobb lehet.

Verstappen szerint nem a Mercedes lesz a legnagyobb ellenfelük a hétvégén

Max Verstappen csak a hetedik lett a Forma-1 második szabadedzésén Szocsiban, másfél másodperccel lassabb időt autózva, mint az élen végző Valtteri Bottas. A gyakorláson több megpördülés és elfékezés is történt, Verstappen maga is elszenvedett egyet a második időmérős szimulációjába hibázott bele.

A holland az edzés után elmondta, tudták, hogy ez a pálya nem fekszik az RB16-osnak, így pénteken különböző beállításokat teszteltek: „Tudjuk, hogy ez nem a legjobb pályánk, de folyamatosan próbálgattuk a különböző leszorítóerő-szinteket, van, ami működött, van, ami nem, de van már pár elképzelésünk holnapra.”

Még több F1 hír:

A Mercedes versenyzői, Bottas és Lewis Hamilton több, mint egy másodpercet vertek a mezőny Daniel Ricciardo által vezetett többi részére. Verstappen szerint nehéz lesz a Red Bullnak megverni a Renault-t, hogy ők legyenek a Mercedes kihívói a kvalifikáción, de a versenyre nagyobb reményei vannak:

„Nehéz lesz holnap megszerezni a harmadik helyet. A versenyen kicsivel gyorsabbak lehetünk, ennek örülök, de kell még egy kis munka, hogy a harmadik helyre jussunk. Ma a Renault nagyon gyorsnak tűnt és ki tudja, ki tűnhet még fel.”

„Először magunkba kell néznünk és jól eltalálni, mekkora leszorítóerővel menjünk, biztosítani, hogy a kocsi stabil legyen és így is biztos vagyok benne, hogy a kvali szoros lesz, de szerintem ott lehetünk a csoport élén.”

Alex Albon, Red Bull Racing RB16

Alex Albon, Red Bull Racing RB16

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

Verstappen csapattársa, Alex Albon csak a 12. helyen fejezte be a második szabadedzést, de úgy fogalmazott: tudta, hogy a csapatnak nehéz dolga lesz Szocsiban: „A középmezőny hatalmas lépést tett előre tavalyhoz képest, szóval szorosabb a dolog.”

„Nem volt rossz az autó, de mindenki gyors. Fel van adva a lecke, meg kell keresnünk, hol tudjuk ezeket az ezredeket felszedni. Egy ilyen pályán csak a gumikezelésről szól minden. Kiegyensúlyozott autó kell, szóval, ha rövid távon jó vagy, akkor a hosszabb etapokon is az leszel. Egyelőre mindkettőben hiányzik nekünk egy kicsi.”

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Horner szerint nem bajnoki futamokon kéne kipróbálni a fordított rajtrácsot

Előző cikk

Horner szerint nem bajnoki futamokon kéne kipróbálni a fordított rajtrácsot

Következő cikk

Hamilton: borzalmas volt az első szabadedzés

Hamilton: borzalmas volt az első szabadedzés
Hozzászólások betöltése