Verstappen szerint is büntetni kell az Alonso-féle szabályszegést, de...

Max Verstappen szerint meg kell büntetni, ha valaki rosszul foglalja el a rajtpozícióját, de a mértékkel nem ért egyet. George Russell eközben a pilóták nehéz dolgát emelte ki.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 2nd position, Fernando Alonso, Aston Martin F1 Team, 3rd position, celebrate on the podium

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Fernando Alonso Szaúd-Arábiában nem csak az újabb dobogójával adott beszédtémát a Forma-1 rajongóinak, hanem azzal is, hogy a rossz rajtpozíciója miatt büntetést kapott, ami lavinát indított el a futamon.

Először ugyanis kapott egy 5 másodperces büntetést, amit az első kiállásánál letöltött, azonban az FIA utólag úgy ítélte meg, hogy a csapat szabályt szegett azzal, hogy hozzáértek az autóhoz a tilalmi idő alatt.

Később az Aston fellebbezése nyomán azonban eltörölték ezt a büntetést, és Alonso megtarthatta a dobogóját. Ami a vetélytársakat illeti: Verstappen szerint valahol meg kell húzni a határt, míg Russell azt emelte ki, hogy alig látnak ki az autóból.

„Nem láttam, hogy mennyire volt kint a rajtkockából” – kezdte Verstappen. „Fájdalmas, amikor ez történik, de ez egy kicsit ugyanolyan, mint a fehér vonallal a pályakorlátokkal. Néha azon vitatkozol, hogy nyertél-e valamit azzal, hogy szélesre mentél vagy sem, hogy kívül mentél rajta.”

„Azt hiszem, egy ponton tényleg szükség van egy szabályra. Nagyon bután néz ki, ha az emberek elkezdenek előnyt kovácsolni abból, hogy tényleg balra és jobbra mennek” – tette hozzá a holland, aki azonban azt is hozzátette, hogy a büntetés nagyságával nem ért egyet.

„Ami pedig a bokszkiállást illeti, megint csak nem tudom, mi történt, és miért kapott újabb büntetést. De a 10 másodperc túl extrém ebben az esetben. Szóval azt hiszem, ez egy kicsit mindenkit frusztrál.”

George Russell azt emelte ki az incidens kapcsán, hogy „hihetetlenül nehéz” dolguk van a versenyzőknek, mikor be kell parkolniuk a rajtkockájukba, hiszen nagyon alacsonyan ülnek, és nehéz rálátni a pálya felületére.

„Olyan alacsonyan ülünk” – kezdte a brit. „Hogy némi perspektívát adjak, valószínűleg csak a gumiabroncsok felső négy-öt centiméterét látjuk, szóval magát a talajt nem igazán.”

„Ezek a nagy, hosszú sárga vonalak mutatnak kifelé, én még a sárga vonalat sem látom, nemhogy a fehér vonalakat. Az oldalirányú helyzeted meghatározása nagyon-nagyon nehéz. Szóval ezért gondolom, hogy ebben a tekintetben egy kicsit több józan észt kell mutatnunk.”

Alonso visszakapta a dobogóját, az FIA visszakozott…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris a kiábrándító futam után: Elengedtem Piastrit
Következő cikk Sargeantnek "egy kicsit le kéne higgadnia" a csapata szerint

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország