Verstappen szerint idő kell, "évekig is tarthat" egy csapat felzárkózása az új szabályok alatt
A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Max Verstappen szerint a 2022-ben életbe lépett szabályokban nagy lehetőségek mellett nagy veszélyek is rejlenek, ha valakinek rosszul sikerülnek a dolgok.
A Forma-1 2022 elején egy új korszakba lépett az új szabályok bevezetésével, azonban nem mindenkinek jött össze az idei autó megtervezése, a Viaplaynek nyilatkozó világbajnok Max Verstappen szerint pedig azoknak, akik emiatt hátrányba kerültek, most komolyan fel van adva a lecke.
Példa erre a Mercedes, akik a turbóhibridek korában gyakorlatilag legyőzhetetlenek voltak, majd 2022-ben csupán egyetlen futamot tudtak megnyerni. A Ferrari erősen kezdte az évet, de nem fejlesztették autójukat elég intenzíven, így a Red Bull, akik borzalmasan kezdték az évet (műszaki hibák hátráltatták őket, de amúgy sem volt elég gyors az autó), végül kilőtt és simán lett bajnok.
Verstappen így nyilatkozott: „Egy, a mostanihoz hasonló szabályváltozással, mindig lesznek csapatok, akik elsőre mindent eltalálnak és olyanok, akiknek nem megy úgy az átállás. Ha már kezdettől sínen vagy, akkor egészséges alapokra építkezhetsz és csak apró korrigálásokat kell végezned.”
„De, ha valakinek nem jön össze a dolog, akkor sokszor a nulláról kell újrakezdenie, ami egyből jelentős hátrány. Nekünk például évekbe telt a turbóhibrid korszakban a Mercedes szintjére eljutni. Az első években nem volt elég jó erőforrásunk, amikor ezt kiküszöböltük, tudtunk teljes gőzzel az autó fejlesztésére koncentrálni. Mondom, ez évekbe telt.”
„Ezek a szabályváltozások is hasonlóak ehhez. Azok, akik 2022-ben jól rajtoltak, tudnak erre építeni, azoknak viszont, akik bajban vannak, el fog egy ideig tartani, amíg mindent megoldanak” – fejezte be mondandóját a holland.
Engedett a Red Bull motorjainak ügyében a Ferrari, ez lehet a kompromisszum
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.