Verstappen szerint bőven belefért a Leclerc elleni előzés, a monacói vitatja

Max Verstappent intették le elsőként az Osztrák Nagydíjon Charles Leclerc előtt, ám a holland monacói elleni előzését még vizsgálják a stewardok. Valtteri Bottas a dobogó alsó fokán is ünnepelt.

Charles Leclerc, Ferrari SF90 and Max Verstappen, Red Bull Racing RB15 battle

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

Max Verstappent intették le elsőként az Osztrák Nagydíjon, a Red Bull holland versenyzője remek teljesítményt nyújtott az osztrák istálló hazai pályáján. Ugyanakkor győzelme veszélyben volt a futam után, Charles Leclerc elleni előzését ugyanis utólag vizsgálták. Mindenesetre a holland nagyot futott, az elhibázott rajt után a pályán előzte meg Sebastian Vettelt, Valtteri Bottast és végül Charles Leclerc-t.

"A rajtnál azt hittem, hogy vége, de keményen nyomtam utána, és jó volt a tempóm. Elfékeztem az első gumikat, de a boksz után szárnyaltam, és az egyenesben is jók tudtunk lenni. Nagyon örülök a csapatnak és a Hondának is" - mondta Max Verstappen a futam után.

Még több F1 hír:

A hollandot kérdezték a Leclerc elleni előzésről is.

"Ez egy kemény versenyzés volt. Ha ezek nincsenek megengedve, akkor minek a Forma-1-ben versenyezni?" - tette fel a költői kérdést Verstappen, akivel természetesen nem értett egyet a Ferrari versenyzője.

"A verseny jó volt, a végén jobban koptak a gumik, mint arra számítottunk. Az esetet hagyom, hogy a bírók megítéljék, számomra egyértelmű volt. A külső íven mentem, ahogy az előző körben is, akkor hagyott helyet. Ezúttal viszont nem, és így nem adott esélyt rá, hogy visszaelőzzem" - mondta Leclerc.

Valtteri Bottas annak is örült, hogy csapattársa összetett előnyéből az ausztriai harmadik hellyel is faragni tudott. "Kihoztuk a legtöbbet a helyzetből, nehezebb volt a hétvége, mint vártunk. A motor túlmelegedett a futamon, a végén már Seb is utolért. Pontokat szereztünk, és ez a legfontosabb" - mondta Bottas. "A versenytempó nem volt rossz, de folyamatosan kellett figyelni a hőmérsékletet."

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen fantasztikus versenyen győzött Leclerc előtt Ausztriában!
Következő cikk Horner: Micsoda versenyzés! Hihetetlen! Elképesztő!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország