Verstappen szerint a rivalizálása Hamiltonnal nem hasonlítható a Senna-Prost korszakhoz

Max Verstappent csak egyetlen dolog érdekli, és nem az, hogy megdöntsön különböző rekordokat, valamint hogy múltbéli rivalizálásokat elevenítsen fel. A Red Bull pilótája a bajnoki címre tör.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Max Verstappen, Red Bull Racing

Andy Hone / Motorsport Images

A holland versenyző karrierje első bajnoki csatáját vívja éppen a Forma–1-ben, ő azonban csak és kizárólag a feladatára figyel, és amikor megkérdezik tőle, hogy milyennek tartja a Lewis Hamilton elleni csatát, ő inkább nem akar párhuzamokat vonni.

Verstappen előnye jelenleg hat pont a Török Nagydíjat követően, és még hat futam van hátra az idei évből, tehát még minden nyitott. Amikor megkérdezték tőle, a mostani párharc miben hasonlítható Ayrton Senna és Alain Prost emlékezetes csörtéjéhez, Verstappen egyértelművé tette, hogy őt nem ez foglalkoztatja.

Még több F1 hír:

„Én nem tulajdonítok ennek különösebb jelentőséget. Én csak nyerni vagyok itt. A legjobb eredményt akarom elérni, de egyébként nem aggódom. Én minden hétvégének úgy vágok neki, hogy futamot akarok nyerni, de sosem hasonlítgatok más versenyzőkhöz” – idézte Verstappen szavait a RacingNews365.

„Ráadásul nem is lehet ezeket a dolgokat egy az egyben összehasonlítani, mivel egyes években dominánsabb az autód, mint máskor. Mindig ez lesz a helyzet az F1-ben, szóval ezért nincs értelme ezeknek a dolgoknak.”

Amikor az került szóba, hogy a rekordok megdöntése motiválja-e őt, Verstappen elmondta, ez miért nem jelent számára túl sokat. „Ahogy mondtam, engem nem ez érdekel. Ezt nem lehet kontrollálni. Néha nagyon domináns éveid vannak, és sorra jönnek a bajnoki címek. A helyzet pedig változhat, és a Forma–1 már csak ilyen.”

Mazepin ki szeretné deríteni, mik voltak Michael Schumacher titkai

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Williams végleg leállította az idei autó fejlesztését, cél a nyolcadik hely
Következő cikk A Red Bull híres a gyors kerékcseréiről, de mi a helyzet a versenyzőkkel? (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország