Forma-1
10 okt.
-
13 okt.
Ez az esemény véget ért
24 okt.
-
27 okt.
Ez az esemény véget ért
01 nov.
-
03 nov.
Ez az esemény véget ért
14 nov.
-
17 nov.
Ez az esemény véget ért
28 nov.
-
01 dec.
Ez az esemény véget ért
Teljes eredmény:

Verstappen szerint a McLaren jól járt Sainz-cal

megosztás
hozzászólás
Verstappen szerint a McLaren jól járt Sainz-cal
2019. nov. 14. 19:05

Max Verstappen szerint a tisztelet a vb-esélyeseknek kijár, de a verseny így is ugyanaz mindenki ellen, a Red Bull hollandja szerint Carlos Sainz jó munkát végez a McLarenben is.

Max Verstappen idén két versenyen tudott nyerni, és a Red Bull-lal idén sem tudott harcolni a vb-címért. A holland idén szokás szerint kemény volt a pályán, és azon kívül is, legutóbbi nyilatkozataival is csak borzolta a kedélyeket. Hamilton hatodik vb-címe kapcsán kifejtette, hogy már unja a brit sikereit, mg legutóbb a Ferrari teljesítménye kapcsán fejtette ki a véleményét, Hamilton és az olasz istálló sem hallgathatta örömmel a szavait.

Ugyanakkor a holland szerint ő mindenkit tisztelettel kezel a pályán. "Ez inkább egymásnak szól, számunkra ugyanaz a verseny, de mindig tisztelned kell az ellenfeled. A bajnoki küzdelemben pedig tudod kell, hogy mikor kockáztass" - fejtette ki a véleményét Verstappen, akit arról is kérdeztek, nem érezte, hogy izgalmasabbá vált a világbajnokság, amikor ő, vagy a Ferrarival Charles Leclerc szakította meg Hamilton és a Mercedes uralmát.

"Én úgy gondolom, hogy nagy általánosságban igaz, hogy ha több csapat, több pilóta venne részt a versenyben, akkor automatikusan népszerűbbé válna a Forma-1. De ez nincs a kezemben, nem tudom ellenőrizni a folyamatokat, de a sportnak ez lenne a legjobb" - jelentette ki Verstappen, akit egykori csapattársáról, Carlos Sainzról is kérdeztek, aki ugyan nem kellett a Red Bullnak, ám a jelek szerint a Toro Rossóból távozó spanyollal a McLaren nagyon jó üzletet csinált, idén Sainz lehet a középmezőny legjobbja.

 

"Már tavaly Nico oldalán is nagyon jó volt. Nem meglepő, hogy a McLarennel is jó, a McLarennek idén jó az autója. Mellette van Lando Norris, aki még újonc. Folyamatosan tanul és gyors is, de még mindig van fejlődni valója, és ez így természetes. Kedves fickó, sokat nevetünk együtt" - mondta a holland, aki két győzelmét a nyári szünet előtt aratta, a kihagyás után azonban a Red Bull nem volt elég versenyképes.

"Ha visszatekintünk a nyárra, akkor szerintem nem igaz, hogy nem voltunk versenyképesek. Monzában azok voltunk, pedig arra senki sem számított. Szóval az egész nem volt olyan rossz. Voltak büntetéseink is, és ötödikek lettünk, mikor hátulról indultunk, és ez nem néz ki valami fényesen. Szingapúrban pedig hibáztunk a beállítással, aztán jött Szuzuka" - mondta az év végi fordulatról Verstappen. "Ott sem voltam valami elégedett az időmérős beállításokkal, de a futamon jó volt a rajtom, és ott össze is jöhetett volna valami jobb eredmény. Ha így lett volna, most máshogy beszélnénk az összképről is" - mondta a Red Bull fiatal versenyzője.


hu.motorsport.com exkluzív videója a 2021-es F1-es szabályokról, benne 10 olyan ponttal, ami nagyon fontos lesz az új királykategóriában.

Következő cikk
Albon: Sosem féltem a kudarctól

Előző cikk

Albon: Sosem féltem a kudarctól

Következő cikk

Vettel érdekesnek találja, hogy az időmérő után senki sem panaszkodott a motorjukra

Vettel érdekesnek találja, hogy az időmérő után senki sem panaszkodott a motorjukra
Hozzászólások betöltése