Verstappen a kopott gumikat okolja a Hamilton-incidenssel kapcsolatban

Max Verstappen szerint a kopott gumik voltak az okai annak, hogy a Forma–1-es Brazil Nagydíjon Lewis Hamilton elleni védekezése során a 4-es kanyarban szélesen tudott csak elfordulni.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

A Red Bull Racing versenyzőjének cselekedete némi vitát váltott ki, amikor a 48. körben Interlagosban az élen folytatott csatájuk során a pályáról leszorította Hamiltont. Az eset nagy port kavart, különösen a Mercedes szerint kellett volna büntetést kapnia. Maga Verstappen azonban egyértelműen kijelentette, hogy szerinte nem csinált semmi rosszat, és azt mondja, hogy a tapadáshiány miatt fordult szélesen.

A Motorsport.com kérdésére, hogy miként látja az esetet, Verstappen így nyilatkozott: „Természetesen mindketten megpróbáltunk előrébb lenni a kanyarban, ezért egy kicsit később fékeztem, hogy megpróbáljam megtartani a pozíciómat. A gumik már egy kicsit kopottak voltak, így tényleg a tapadás határán voltam. Így aztán biztonságosabb volt, hogy ott egy kicsit szélesebben fordultam.“

Verstappen úgy gondolja, hogy a stewardok jól döntöttek azzal, hogy nem szakították meg kettőjük párharcát és hagyták őket tovább versenyezni. „Bizonyos szempontból persze örültem, hogy a stewardok úgy döntöttek, hogy folytathatjuk a versenyt, mert szerintem a versenyzés összességében nagyon jó volt ma“ - mondta a holland.

Még több F1 hír:

Később arra a kérdésre, hogy miért érzi úgy, hogy ez az incidens másabb volt, mint amikor Lewis Hamilton a Brit Nagydíjon történt ütközetük során hasonlóan reagált, Verstappen így válaszolt: "Nem hiszem, hogy ez ugyanaz, szóval nem tudom, mire utal. Ez egy teljesen más kanyar. Szóval igen, nincs mit kommentálni, ez nem ugyanaz."

Bár Hamilton az eset után a csapatrádión keresztül „őrültnek" nevezte Verstappen interlagosi megmozdulását, később kifejtette, hogy hálás volt, amiért nem ütköztek össze.

„Azt hiszem, kezdetben én voltam előrébb, ő pedig tartotta magát, és mindketten szélesen fordultunk. Nem gondolkodtam túl sokat rajta, nyilván meg kell majd néznem a visszajátszást, de ez kemény küzdelem volt és nem is vártam volna kevesebbet, tényleg. Nem értünk egymás kerekeihez, ami jó“ - magyarázta a Mercedes versenyzője, aki végül megnyerte a futamot.

Az Audi a McLaren felvásárlásával érkezhet az F1-be!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Közleményt adott ki a McLaren az eladásról szóló hírekkel kapcsolatban
Következő cikk A McLaren elárulta, hogy egy repedés okozta Daniel Ricciardo kiesését

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország