Forma-1 Szingapúri Nagydíj

Verstappen szerint a dobogóért is mehetett volna

Max Verstappen úgy érezte, hogy ő is benne lehetett a Forma-1 Szingapúri Nagydíjának dobogójáért folyó küzdelemben, de végül a „lehető legrosszabb” időben beküldött biztonsági autók megakadályozták ezt.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB19, Pierre Gasly, Alpine A523, Yuki Tsunoda, AlphaTauri AT04

A Red Bull pilótájának a tizenegyedikről az ötödik helyre való előretörését akadályozta Logan Sargeant balesete, ami után a beküldött biztonsági autó miatt a közepeseken rajtolók olcsó kerékcserét kaptak, neki viszont, aki a keményeken indult, még túl korai lett volna a közepesekre váltani.

A bajnoki éllovas szerint a később Esteban Ocon autójának megállása miatti virtuális biztonsági autót sem érezte hasznosnak, mert a Mercedesekkel ellentétben neki már nem volt friss közepes szettje. Ennek ellenére Verstappen gumielőnye a keményeken autózókkal szemben az ötödik helyig tudta emelni, miután George Russell az utolsó körben meglátogatta a falat.

A címvédő holland, aki végül mindössze 262 ezreddel végzett Charles Leclerc és 21,4 másodperccel a győztes Carlos Sainz mögött, úgy érezte, hogy a megszakítások nélkül ennél jobb helyen is végezhetett volna:

„A biztonsági autókkal minden ellenünk dolgozott, a lehető legrosszabb helyzet volt, ha egy kicsit több szerencsénk van velük, akkor elöl harcolok a srácokkal. Különösen az utolsó etap nagyon jól ment.”

„Nem így akartuk, de szerintem a mai nap már jobb volt, egy kicsit jobb volt, a versenyen azonban még mindig nem volt szerencsénk a biztonsági autókkal. Egyértelműen tanultunk a maiból, arról is, hogy mit csináltunk rosszul tegnap, részletekbe nem mehetek bele, de sajnos csak jövőre tudjuk majd megmutatni, hogy valóban az volt-e a gond, amit sejtünk.”

A Red Bull rosszul sikerült Szingapúri Nagydíjával Verstappen és a csapat győzelmi sorozata is megszakadt. A holland versenyző arról beszélt, mindennek „tökéletesen” kell működnie náluk, ha továbbra is uralni akarják a mezőnyt:

„Mindennek tökéletesen kell mennie. Mindenki azzal jön, hogy mennyire uraljuk a mezőnyt és milyen könnyű nekünk, de egyáltalán nem könnyű. Nagyon sok részletet kell hibátlanul megoldani, ezen a hétvégén pedig pár dolgot elég egyértelműen elbaltáztunk, és ennyi elég volt, hogy hátrányba kerüljünk.”

A kétszeres világbajnok egy másik nyilatkozatában rossz hírekkel is szolgált a riválisoknak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: fogalmam sincs, miért vált „vezethetetlenné” az Aston Martin
Következő cikk Ezért nem állt ki kereket cserélni Leclerc a Mercedesekkel egyszerre a Szingapúri Nagydíjon

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország